Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-20 / 23. szám

J373 dett; a fák és bokrok már távolabbról is kivehetők valának, egyszóval meg kellett indulni. Bertie, ki még a szobában is csak suttogva beszélt, most egy szobájából az ebólba vezető hosszú folyosó csapdaszerü ajtaját kinyitván,három legjobb tacskóját t. i. Dennyt, ennek kölykét, s még egy fehér szukát hivta elő, de jeladása olly lassú volt, hogy az egér is aligha meghallotta volna. „Ezeket — úgy mond — nem kell vezetni," s ezzel megindultunk. „Jó szelünk van, — jegyzé meg Bertie — s ha liam régi gazdám kutyáival megjött, igen szép vadászatunk lesz." A rejtbe lépvén, egy lassú füttyét hallottunk, — Bertie fia volt — atyjának valamivel hosszabb s soványabb kiadása; a fiú, a mennyire kivehettem, két alacsony fél-vér agarat hozott magával, utóbb azonban észrevettem : hogy kajtász ebek voltak A rejten és egy vadász ajtón csendesen áthaladva, itj. Bertie kutyáit neki bo. csájtotta, kik elügetvén nem sokára a sötétségben eltűntek. Társaságunk létszáma megszaporodott, mert Bertienek még két fia csatlakozott hozzánk s rövid idő múlva mindenki helyén volt, Bertie közvetlenül mellettem maradván. Néhány perez múlva úgy tetszett, mintha egy vágtató versenyló közelítene felénk, valami a hálót megrántotta, Bertie oda sietett, s a t. nyúl épen ölébe ugrott. Ismét a rángatás, — utána mély csend; azalatt a távolban egy fehér pont, mellyben" utóbb Bertie tacskójára ismertem, hol megjelent, hol pedig eltűnt. Az ügetés, a sötét alak, a háló rángatása egymásra folytonosan ugyanazon rendben következtek; kivételesen ollykor a hálón való rángatást valami tompa zúgás váltotta fel. Utóbb valóságos verseny futásban három—négy t. nyúl is rohant egyszerre a hálóba. (Vége követk.) Néhány szó a hódról. Kevés állat van, mellyröl annyit irtak volna, mint a hódról. Annyi sok tudós, természetbúvár értekezett annak életmódjáról, hogy alig merek a tárgyhoz szólani. Leginkább azért teszem ezt, mivel a régiebb adatok majdnem meseszerűek, az ujabbak pedig — nézetem szerint — mint szélsőségek érintkezve, ügyességét nem eléggé méltányolják. A mólt évben sok hódat láttam. Találkoztam velük tavaszi és nyári utazásaikon, ősszel pedig és télen „otthon családi kör"-ben is szemléltem őket, szándékom tehát e részbeni tapasztalataimat elbeszélni. Ezelőtt húsz évvel, midőn a hódbőr ára húsz shillingről kettőre szállott, ÉszakAmerika angol tartományaiban a hódak igen megritkultak; azonban szaporaságuknál fogva számuk nem sokára ismét tetemesen megnőtt. Az utolsó négy év óta felszökkent a hódbőr ára, mi leginkább annak tulajdonítható, hogy más bőrök is gyérebben kerültek a piaezra, noha előbbeni értékük felére leszállt, a hódvadászat még is nagyon kifizeti magát. A vidék naponta jobban népesedvén, jelenleg csak távol a gyarmatoktól, a folyók forrásainál találtatnak hódak. Egy n

agy hódiak annyira hasonlít valamelly indián táborhoz, hogy az idegen, ki az állatot nem ismeri, könnyen zavarba jöhet. Megkisértendem ama hódlakot le-