Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-20 / 23. szám

J370 Lovunk utólsó versenye legszerencsétlenebbül ütött ki. Ugyanis egy nottinghamshirei gátverseny alkalmával panasz emeltetven a gátak alacsony ós ingatag volta ellen, az intézők 4 láb 6 hüvelyk magasságú, karózattal és erős kerevetrudakkal ellátott sövényekot csináltattak. Chance az első iz-futásban a legnagyobb könynyüséggel nyert; a második iz-futásban csak egy ló indúlt vele, egy farmeré, és Chancere egy guineát adtak egy shillingre, olly bizonyosnak tartották győzelmét. Barátom egyike, különben is a legszerencsétlenebb fogadó, lovunkat a sövényeken könnyedén átszökdelni s a farmert ötven hosszal utána ügetni látván, 50 fontot kinílt 10 shillingre, hogy Chance nyer. Akadt is ember, ki a fogadást olly megjegyzéssel: hogy csakis a nagy odds okat, nem pedig a ló minőségét veszi tekintetbe,— könyvébe irta. A verseny ismételt lévén, a farmer lova bizonyára távolozottan marad cl, ha Chance bevégezheti futását; lovunk azonban a nézöhellyel szemközt lévő sövény előtt elcsúszván, banyat esett és hátulsó bal lábát eltörte, a farmer pedig, ki szintén elbukott, de ismét felkapaszkodott, a legnagyobb kényelemmel „körüljárt." Chancct csak nagy nehezen lehetett felemelni s kínlódásainak végetvetendök, a helyszínén agyonlövettük. Ez reánk nézve nagy veszteség volt, mert több izben 200 fonton kérték, sőt hiszem, hogy az utólsó verseny után 250-et is kapunk érte. Igy végezte pályáját Chance, annak idején Angolhon legjobb Leather Piatereinek egyike. Az „Old Bushman" után angolból. Angol vadászatok. (Idstone után ) V. Tengeri nyúl-vadászat. A tengeri nyúl jó róka eledel, s lia még azt is mondom, hogy jó levest ad, do pástétomban sem megvetendő, nézetem szerint pedig akár főve, akár sülten, a mezei nyúlnál sokkal többet ér, úgy hiszem, dicséretére mindont felhoztam. Szőréből kalapokat, bőréből pedig csirizt készítünk. Ezen — post mortem — való hasznosságát azonban tökéletesen paralyzálják ama számos látogatások, mcllyeket czigányoktól rongy- és csontszedőktöl és más eféle nagykereskedőktől elfogadni kénytelenek vagyunk, mert hiszen ők mindnyájan „nyúlbőröket" keresnek. Szándékom lévén más alkalommal e vándorló kereskedőkről értekezni, mindezeket mellőzve, csakis a tengeri nyulakról fogok beszélni. Tanuló koromban Lasborough parkban Gloucestershire-ben, — hol a tudományokban egy érdemes pap, a sportban pedig Evans (jelenleg Fitzwilliam lord erdésze) voltak tanítóim, - sokszor fehér tengeri nyúlakat láttam, mellyeknek nem voltak vörös szemeik; — ezek sok fáradtságtól kímélték meg az erdészeket, mert ha a tisztásokon legelésztek, bizonyosak lehettek benne, hogy a tilosokban senki sem jár. Fekete tengeri nyúl is elég volt. Azóta ritkán láttam vadon tenyésző fehér tengeri nyúlakat; hajtó vadászat alkalmával, ha egy fekete tengeri nyúl került a puskások elé, mindenki azt kiabálta: „ne bántsátok a papot." Eféle „szines" tengeri nyulak