Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-30 / 03. szám

két. karja segítségével minden baj nélkül az első ágig leereszkedett, de a mi legcso­dálatosabb, a nyest akkor sem bocsátotta el kezét, mikor már a földön volt, s ő kényszerűit a véres küzdelemnek azáltal vetni véget, bogy a nyest fejét baltával szétzúzva, szabadíthatá csak meg kezét a mérges állat fogaitól. Ez idő óta úgymond sokat okúit, s különösen ezóta vette a kötél használatát gyakorlatba, miből előbb hintát csinált s bele ülve, testét nem bízta többé kezeire, mellyek ezt úgy sem bír­ták meg. j Máskor épen több lyuk betömésével foglalkozott, midőn a nyest az emberünk­kel épen szemközt lévő felső nyíláson fejét váratlanul kiütötte, s a lyuk szájából mérgesen tekintgetett a nyestfogó szeme közé. Ez attól tartott, hogy a zavarás miatt felbőszült állat még szemeibe is ugorhalik, ösztönszerűleg a lyukhoz kapott, bogy a nyest kiszökését akadályozza; ez azonban azon perczben Gáspár gazda vállán ter­mett s nem begy tovább ugrott volna, hanem nagy mérgesen gallérjába marta ma­gát, azután olly mozdulatot tett, mintha tovább akarna szökni, hátsó karmaival a vállán egyet rántott, meg visszafordít It és a hátába kapaszkodott, mintha azon erő­vel le akarna mászni, de ezt sem tette, hanem ismét visszafordult, és mérgesen me­kegve ismét Gáspár gallérját kezdte mardosni; szerencséje bogy csak a gallér volt, mellyen a nyest boszúját tölté. Gáspár hátra nyúlt, és a nyestet, derékon kapta meg; a hajlékony testű állat azonban visszafelé nyújtva nyakát olly erősen harapott a kéz vastag húsába, hogy ebből a vér csak úgy csorgott, maga a nyest is perez alatt egész véres lett. és Gáspár őszintén bevallá, begy szívesen eleresztette volna zsákmá­nyát kezéből, de ez sehogy sem akarta az ö kezét, elbocsátani. Ez eseményt úgy ma­gyarázta magának, bogy a nyest midőn kiszökött, hátulsó karmaival a vállon csüggő háló csokraiba keveredett s ha akart volna sem tudott tovább menni; ekkor már azt gondoltam úgymond, hogy vagy a szemem kaparja ki, vagy pedig a füle­met harapja le, de mégis lehoztam s oda lenn elbántam vele. Ismét más alkalommal az odújából kiszökött nyest olly erővel ütődött az oda­illesztett hálóba, hogy ezzel együtt lezuhant a fáról, s míg a nyestfogó lemászott, ad­dig a hálót jó messzire elvitte magával, s ez akadály daczára is, olly ügyesen haladt, hogy Gáspár sokáig nem tudta elfogni. Elbeszélő, hogy a zsákalakú hálón végig futott s midőn végére ért, egyet gördült, mi által ismét más irányban kapott rézst a háló belsejében, így ért egy partszakadás széléhez, mellyröl lebukva, üldözője sze­mei elöl eltűnt, ez azonban a havon könnyen nyomára akadt s ép akkor szorította meg, midőn karmai a háló szálaiba össze vissza tekeredtek s a nyest ezeket, nagy mérgesen rágni és tépni kezdte, de úgymond Gáspár, a háló nem volt búsból, ha­nem vastag kenderfonálból, mellynek az éles fogak nem igen ártottak, sőt ezekkel is beleakadt anélkül, hogy szétrágni tudta volna. Végre egyszer majnem életével lakolt a nyestfogó fékezlietlen szenvedélyeért. Jó magas fára mászott volt s ennek egyik vastag ágán állva nem is tartotta szüksé­gesnek, bogy a kötelet szokásosan a fának felső részére felvetve derekához erő­sítse: olly kényelmesen férhetett a nyest odújához; egyik kezével a hálót tartva, a másikkal a fát ütötte, alig tett azonban baltájával néhány ütést, midőn a nyest, egy általa észre nem vett oldalnyiláson kitört; „azaz hogy észrevettem biz én a hasadé-

Next

/
Thumbnails
Contents