Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-20 / 20. szám

J326 Igy jártunk mi is; mert a helyett, hogy a fektéből felvert medvére lőhettünk volna, mindenféle állásokban kapaszkodva, csak azon kellett lennünk, hogy le ne potyogjunk. Elefántjainkat csak nagy nehezen lehetett a medve felé fordítani. A sok nevetésben annyira kifáradtam, hogy a medvére — bármilly közelről is, lőni alig tudtam volna; — szerencsémre másutt volt elfoglalva, a mennyiben t. i. az őrmester elefántja vette űzőbe. Érdekes volt az elefántot nézni, midőn orrmányával előre az utat mutatva, a medvét farkával akarta elijeszteni, melly azonban ezzel nem igen sokat törődött, mert folytonosan neki rohant, nagyot ordítván valahányszor az elefánt roppant lábával egyet rúgott rajta. Azalatt az ülésben idestova hányatott őrmester, ki minduntalan puskájához kapott, hogy a medvét fejbe lőhesse, csak hamar ismét a kötélbe volt kénytelen kapaszkodni; egészen a sürü széléig tartott az üldözés, mikor aztán a medve látván, hogy ellenségét uradalmából kiverte, vissza fordúlt; a megijedt elefántot azonban a hajtó házáig som tudta megállítani. Vannak ugyan vén elefántok, mellyek a medvétől ép olly kevéssé félnek, mint a tigristől; de ezeket vadászatra nem igen lehet használni, mert többnyire vadak és bárdolatlanok, mihelyt előttük valami felkel. Ezt egy ízben magam is tapasztaltam ; a medvét rejthelyéből kihajtatván, elefántom folytonos rohamai miatt fegyverem ép olly kevéssé volt használható, mintha feléje sem közelít, — A szikladarabokkal telt úton kevésbé mult hogy el nem esett, engem pedig több izben ledobott. Midőn a medve elejtetett, elefántom neki rohant a vadászoknak kik közelében állottak s a medve testét orrmányával és lábaival addig tiporta és zúzta, mig csak egy idomtalan véres bőrcsomaghoz nem hasonlított. A hajtó káromkodott, a mennyire igazhitű moslim csak káromkodhatik ; tőrét az elefánt koponyájába döfte, ütötte verte, de mig csak puskáimmal, egész vadász készületemmel s szivarjaimmal a földön nem hevertem, a dühös állatot sehogy sem lehetett megfékezni. A medvevadászat elefántokkal korántsem olly eredménydús, mint gyalog; a folytonos mozgás a czélozást igen megnehezíti és sok apró csatákban alig tüzelnek többet, mint illyenkor. A gyalog vadász minden előnyt felhasználva, olly közel várhatja be a medvét, hogy egyetlen ügyes lövéssel könnyen elejtheti. Vannak ugyan esetek, hogy a vadászt a medve megtámadta és súlyosan megsebesítő, de ezek igen ritkán fordulnak elő s többnyire valamelly elhamarkodás vagy sajnos elnézés következményei. Egy igen erős testalkatú barátom, ki azonfelül ügyes puskás is volt, négykézláb bújt a medvebarlangokba s fegyverét lábai közt maga után vonszolta. E haszontalan merényletnek néhányszor magam is valék tanúja, de barátom szerencséjére, a medve soha sem volt otthon. Ha meggondoljuk, csakugyan nagy esztelenség illyesmit tenni, mert fejjel előre egyenesen a medve körmei közé jutunk, a nélkül, hogy mozdúlni vagy pedig fegyverünket használni képesek lennénk. A bennszülöttek ugyan azt mondják, hogy barlangjában a medve senkit sem szokott megtámadni és csak maga iparkodik kifelé, Kulában egy embert láttam, ki csak bottal fegyverkezve bújt a medve barlangjába, mellyel maczkó uramat onnan ki akarta verni, de ez sem volt otthon. Egyébiránt ezen eljárást sem elvben pártolni, sem pedig gyakorlatban követni nem fogom, mert azt is láttam, midőn egy medve az őt barlangjában felkereső mé-