Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-30 / 18. szám

J285 „Mindenesetre, — és pedig olly helyen fogom barátunkat elállítani, hol — ha csak lőni tud — mindenesetre jön reá szarvas, sőt ha kegyed, — folytatá Hartington felém fordulva — helyén csendesen megáll, a szarvast akár hegyibe is hajtom." „Ez mind igen szép — tevé hozzá Ash — de azért csak hozassa elő lovainkat, mert ha veled itt egész éjjel elmulatunk, reggelre a vadászaton nem sokra fogunk mehetni." Másnap kilencz órára ismét sportkedvelő barátunk házánál valánk. Paripája felkantározva készen állott; a verandáhban és a bermudai füvei benőtt gyepen tizenkét jó külsejű kopó hevert. Hatalmas fegyvere 36 hüvelknyi hosszú cső veivel, melly hez képest az enyim inkább csak pisztolynak mondható, a falhoz volt támasztva. Ezt közönségesen csak szarvashajtó vadászaton használta, lesjáraton mindig egy csővü golyópuskával lőtt. Minden csőbe husz darab szatymát tett, holott fegyverembe csak kilencz fér. Miután Texasban valakinek ajtóküszöbét anélkül átlépni nem lehet, hogy valami enni vagy inni valót beléd ne szorítanának, ezen itt is keresztül kellett esnünk aztán pedig lóra ülve azon erdőrész felé ügettünk, mellyet Hartington először akart meghajtatni. „Merre lesz az első hajtás," kérdé Ash. „Hogy barátodat jó helyen elállíthassam — feleié Hartington — a nagy sarkot akarom meghajtatni; itt nem csak hogy egész falka is jöhet reája, de eltévednie sem lehet, mert bármerre forduljon, mindig csak a prairiekre jön, mellyek birtokommal határosak." „Jó lesz; én pedig régi helyemre állok" — viszonzá Ash. A kitűzött helyre érvén, Hartington utasítása szerint lovamat illő távolságban ogy vörös gyűrű sűrűségben megkötöttem. — Állásomhoz közel marhacsapást mutatott és — „e csapáson körülbelől egy óra múlva — monda Hartington — a szarvasok meg fognak jönni; mihelyt észre veszi őket, tüstént feküdjék le, mig csak egészen közel nem lesznek; ha ezzel a kis puskával akar valamire menni, nem kell a dolgot elhamarkodni; a gimvad nem régen lett meghajtva s azért válogatásra nehezen kerül idő ; — egyébiránt azt hiszem, hogy ön mindenre, még tulajdon öregapjára is fog lőni ha puskája elé kerül." A „nagy sarok" egy patkó alakú erdörész volt, melyet az Oyster patak vett körül; állásom annak felső vagyis keleti részén Hartington ültetményéhez közel lehetett, Ash pedig a nyugati részén — hol az utat a viz elvágta — volt elhelyezve; ő szabadon fel és alá járhatott, nekem pedig az adott utasítás szerint még mozdulni sem volt szabad. Köztem és Ash között, még tiz puskának is lett volna elegendő helye. Hartington a kutyákkal Ash állásától délfelé a folyó mentében lovagolt, s csak az utolsó kanyarulatnál bocsátotta neki a falkát. A vadászat eredményére minden körülmény eddigelé kedvezőnek mutatkozott. A széllel hajtott gimvad bennünket észre nem vehetett, holott mi a kopók legkisebb csiholását is figyelemmel kisérhettük. Néhány perez múlva a kutyák nyomra leltek, nekem pedig úgy tetszett 18*