Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-06-30 / 18. szám

J286 mintha a falka többfelé vált volna, mert az egyes kopók hangját tisztán kivehettem, ezek alkalmasint más nyomon hajtottak. Most iszonyú liangon dördült el az erdőben falkárunk „petardá"-ja, mire a teli hangon hajtó falka egyszerre elnémult; gondoltam hogy Hartington nem hiába lőhetett; mind a mellett a külön hajtó kopók hangját egyre hallottam s csakugyan nem sokára Ash fegyvere is megszólalt. „Átkozott ticzkók, egyre puffogatnak, kiváncsi vagyok tudni mikor kerül egyszer rám is a sor." Erre csakugyan nem soká kellett várnom, mert a folyó partján fekvő száraz gallyak recsegésére oda nézvén, négy darab gimvadat vettem észre, mellyek egyenesen felém tartottak. Szivem erősen dobogott s egész testem a felindulástól remegett ; e perczben nem lettem volna képes biztosan lőni, — szerencsémre még nem voltak lőtávolban, s ajkaimat véresre harapdalván, nagy nehezen összeszedtem magamat. Egy szép agancsú szarvas is volt köztük; ezt akkoriban még valami ritkaságnak néztem, utóbb eleget lőttem. — A többit sutáknak néztem, mert agancsaik nem voltak. Nem kell a dolgot elhamarkodni — mondotta Hartington ; fel tettem tehát magamban, hogy e tanácsot követni fogom; mindazonáltal akár ér valamit akár nom, a szarvast meg kell kapnom, a második lövéssel talán sikerülend egyet a suták közül elejtenem. A gimvad mindig közelebb jött; világos volt, hogy ezeket nem a kutyák hajtották ; olly lassan lépdeltek, hogy türelmet vesztve már közibük akartam durrantani, mikor még néhány száz yardnyira voltak tőlem; de ezt még sem tettem, és önmegtagadásom fényesen lön megjutalmazva. Egy darabig lassan ügetve tizenöt lépésnyire tőlem megállottak. A szarvas csendesen — mintha sem a kutyák hajtását sem pedig a lövéseket nem hallotta volna — oldalt állva némellykor biztosított, de látszólag megnyugtatva legelészni kezdett. E perczben vállapjára czélozván lőttem. Nem láttam elesni, noha bizonyos voltam benne, hogy rögtön felbukott; de azért a második csővel mégis egy sutára lőttem. — A többiek annyira megijedtek, hogy meg sem ugrottak ; vagy pedig vezérük eleste hozta őket illy zavarba ? ! Puskámat lehető leggyorsabban megtöltvén, segítségért kiabáltam. Hiába, az ember soha semmivel sincs megelégedve. Ha valaki nékem reggel azt jósolta volna, hogy egy amerikai gimvadat, még pedig egy szarvast fogok lőni, bizonyára ezzel is beérem ; most előttem hevert az elesett szarvas, és mégis lármáztam, hogy a sebzett sutát is megkaphassam. Hartington saját érdekét mellőzve, a lárma után gyors lován hamar nálam termett. Legelső teendője volt a szarvas torkát megmetszeni mi különben az én dolgom lett volna — mire azt kérdé tőlem, hogy ugyan miért ütöttem olly irtózatos lármát. „Még egyet lőttem — egy sutát; tudom hogy suta volt — itt a sebvére!" „Csakugyan még egyet lőtt!" mondá s kürtjébe fújva a nem sokára előre vágtató kopókat a suta nyomára vitte; még nem hajtottak ötven yardnyi távolságban, midőn egyszerre elhallgattak, utánuk szaladván, a sutát már megdermedten találtuk és az útra kivontatva a szarvas mellé fektettük.