Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-03-20 / 08. szám

119 E vadászati balesetek jöttek tudomásomra; azokból, mellyek nem kerültek nyilvánosság elé, csinos képsorozat telnék ki és nem ártana az ügyetl ea puskásokat baklövéseikkel együtt a vadászlap által ismeretessé tenni; nevezetes dolog, mennyire elhatalmaznak a vadászati balesetek, mióta az erdőségek nagy része parasztok kezére jutott. írhatnék még egyetmást azon módról, mellyel Csehországban az uj vadászati törvényt végrehajtják és megtartják, ha attól nem kellene félnem, hogy békételenkedönek és szőrszálhasogatónak néznek. Az írás nem teszi jobbá a dolgot, s annálfogva jobb oly megtörtént dolgokat, mellyeken segítni nem lehet, hallgatással mellőzni. (Ja^dzeitung). Zsiráfvadászat. (Egy angol tiszt naplójából). Kirándulván néhány barátommal Masilikatba, a délafrikai matabeli törzs főhelyére, egy,péntek este azon vettük őszre, hogy éléstárunk kiürült. Tudván, hogy néhány mértfölddel beljebb zsiráfok vannak, egyértelmüleg elhatároztuk, hogy másnap reggel korán útra kelünk, s mihelyt zsiráfot látunk, nyeregbe pattanunk és vadászunk reá. Annálfogva jó izün aludtunk el azzal a kilátással, hogy másnap jó sportunk lesz. Jóval napkelte előtt a vén Hartly, egy sokat tapasztalt vadász, kiadta a kafirnak a rendeletet, hogy abrakolja meg a lovakat, mellyek az éjt a szekerek mellé kötve töltötték. Az abrakolás megtörténvén, mindnyájan talpra ugrottunk, takaróinkat összehajtogatva a kocsikra dobtuk, mert szokásunk volt jó tüz mellett a gyepen aludni inkább, mint a kocsikon beburkolózva, azonban fegyvereinket a harmat ellen takaróinkkal oltalmaztuk. Eloldván a lovakat, befogván az ökröket, s a társaság rágyújtván, felmásztunk a társzekerekre és azon utaztunk, mig csak a vén Hartly fel nem szólalt, hogy a ki csak vadászni akar rögtön nyergeljen. Erre megállítottuk a társzekereket, mindenki lecsatolta nyergét, a szerecsenek pedig felnyergelték a lovakat és két vagy három perez múlva öten készen voltunk a vadászatra indúlni. Hartly legjobb nyomozóinak egyike gyalog elöl ment, mi pedig követtük irányát, ki nagy örömünkre nem soká fris nyomot talált. A mint igy követtük emberünket, ki a nyomon ollykor kemény köves talajon vagy magas fűben, majd tüskék közt, mellyeket a vad lelegelt, majd ismét egyenes irányban haladt: — gyakran ingerelt egy egy antilop vagy őz lövésre, vagy pedig egy egy quagga nyáj csörtetett a bokrokon keresztül, pompás zsákmányúl kínálkozva ; mind emellett egy lövés sem történt, s úgyszólván ügyet sem vetettünk ezekre, mert nemesb vadászczél állott előttünk: a büszke zsiráf. Eddig csak egyetlen zsiráftehén nyomát követtük, hanem a nyomozó egy jelére a talajt jól átvizsgálván, örömmel fedeztük fel egy egész nyáj nyomát, mellyhez ma reggel a tehén is valószínűleg csatlakozott. A nyáj egészen letaposta a harmatot a füvön. „Most már nyomot ne veszítsünk; nem lehetnek messze!" — szólt Hartly legidősb fia, ki erdős vidéken lakván, nem-lőhetett rosz biró.