Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-03-20 / 08. szám

115 eső, fönebb már ónozó vagy fagyóka a meg fünebb a hegyoldalakban havas eső csapkod szemközt, a tetőkön pedig léha hó omlik, s mindennyi változás alig egy nyolczad mértföldnyi vonalon valóban különös játéka a természetnek. A fáradtságot nem ismerő vadász azonban e nehézségeket számításba sem veszi, sőt annál édesebb örömet nyújt a siker, minél fáradságosabban jutottunk hozzá. Déli 12 óra lehetett, mire kiszemelt állásomra juthattam; ingem az izzadság miatt testemhez tapadt s felöltőm elvetésével hiába könnyiték magamon; majd ismét fázni kezdtem s újra felöltvén vadászköntösömet, a 16 —18 öl magasságú óriási bikkek közt csapást készítek magamnak s ezen sétálgatva szemléltem azon számtalan őz- és sertevad nyomot, melly állásomon alól és felől, jobbra és balra a hótengerben mint valamelly vastag vonal a szomszéd völgybe vezetett; tudtam és tudtuk mindnyájan, hogy jaj azon vadnak, mellyre haj tóink vagy kutyáink akadnak, bár sem a hajtók, sem mi, sem kopóink, de a vad sem igen mozoghatott. Meg voltam győződve tehát arról is, hogy a melly vad a patak mentén kel, az fel nem jöhet; de számításba vettem azt, hogy ha a szarvas a tennap meghajtott völgy éjszaki oldalán volt a zajtól és kopócsaholástól megriasztva s mintegy kitérni akarva, e völgy északi oldalába feljebb húzódott. Azért tettem ezen kiszámító de fáradságos vadászvonást, hogy mig tudniillik a vad a vadászsorra bukkanna, vagy netalán ha ez északi oldal tetején találtatnék, nehogy a hajtásból a szomszéd völgybe az áttörést megkisérlené, ez oromról bármellyik irányba leereszkedve az első lövéssel én tisztelhessem meg. Egy magas hegyélen, illetőleg egy messze felnyúló gerinczen állottam, honnan a kilátás fejedelmi volt; gyönyörködtem a természet változatos játékaiban, néztem a magas fák sudarairól az apróbb száraz ágacskák miként szakadnak le a hó terhétől; majd ismét alattam az esőtől megáradt s haragosan zubogó patak mentén felállított vadászok során legeltettem szemeimet, mellyböl egy egy vadász imitt amott mintegy pont tűnt fel; láttam Tóth István illetőleg Illosvay Lajos barátunk egy szénaboglyánál rakott tűznél miként pirítkózott és miként szárítgatta harisnyáit. — E körültekintésből a kuk-havas alsó részéről kezdődött hajtás s néhány kopó hatalmas harmóniája vert fel; az iram fölöttünk kezdődött s szakadatlanúl fel a hajtóknak tartott, de a vad a kísérlet után keresztül nem törhetvén, csakhamar megfordúlt s a hajtás a hegyoldalakon irányunkban közeledett, a rendkívüli hó miatt azonban a vad a lejtőkön oldalt sem mehetvén, s a hajtók és a kopók által zaklattatván megállott. A kopók sokáig ugatták az álló vadat, mig ez ismét hanyathomlok a pataknak véve irányát, lefelé vágtatott. Veszteni való időm nem volt, nehogy a vad alattam lövésemet kikerülje. Állásomat elhagyva s a sebesen fejlődő körülményektől ragadtatva tehát, a legrövidebb irányban, helyenkint a havat túrva siettem az ohajtott czél felé. A gerinczről lejutnom néhány perez müve lehetett, mig a felmenetel órákat vett igénybe. A völgy alsó részébe vergődve sürü erdőbe értem, s míg csak az imént a fák felett a völgyben úgyszólván mindent, most körülöttem a véghetlen sürü anyaerdőnél egyebet nem láthaték. Egy két másodperezre megállapodtam s a kopók csaholását fölöttem igen közelre haliám, mi az jelenté, hogy a vad ismételve megindúlt. Erre egy közeli lövés hangzott s engem a vadászláz sebesen ragadott tovább. A szálas erdő s a bükkös cseprenték közül csakhamar kibontakozva lenn voltam, egy nyilá8*