Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-03-20 / 08. szám

114 mi vadászok úgy állottuk körül, hogy innen a vadnak, a midőn a középbe vágott, menekülnie lehetlen volt, mi oka lehet tehát annak, hogy mindaddig semmi irányban sem történt lövés — ezt hamarjában fel nem foghattam. Az idétlen mekegés felém közelebb és közelebb harmadszor is ismétlődvén, ösztönszerűleg előre figyeltem s im egy özet pillanték meg, melly a széles erdőben egy hant mellől lépést jött ki s fejét leeresztve szimatolt, majd ismét feltartott fővel bakogott. Első látásra nem vehetvén ki, suta-e vagy bak ? engedtem néhány lépést tennie a vadászok sora felé; de midőn az alá függő hosszas szőrmés púpot, valamint a nyakán lévő sárgás foltot szemügyre véve meggyőződtem, hogy idős bakk áll ellőttem: pár perczig gondolkoztam, valljon szarvasra töltött golyómmal illy nem épen kis közre lőjjek-e? Bizva csövemben és kezemben, de meg miután a vad a vadászsor fölé intézvén irányát, lövésemmel ártani nem véltem: a lépést felteié haladót czélba vettem és lőttem. Egy ugrás s a 65 fontos gyönyörű bak összerogyva a meredeken lefelé messze csúszott, mig egy dőlt fa lombjaiban fennakadt. Felső szomszédom egy veszedelmes ifjú úri koczavadász, ki az uradalmi főerdészi czimet viseli, tőlem lőtávolon kivül állt, s ha a bakot még egy ugrást tenni látja, okvetlenül reá tüzel; igy egyet nyögvén, mert szólani nem mert, ezzel vagy azt akarta kifejezni, bo^y lövésem nem talált, vagy azt, hogy az irányukba haladó vadra minek lőttem ? Állását elhagyva, rögtön oda száguldott, hol a bak utolsó ugrását látta, mig én helyemből sem mozdúlva néztem a heves czimborát, ki a menekültnek vélt, de pára nélkül talált vadat a hegyoldalon feljebb és feljebb vonszolni ugyancsak igyekezett. Vadászélményeim ezúttal annyiban gazdagodtak, a mennyiben őzet bakogva kopó előtt télnek idején soha sem lőttem; ennek oka pedig az lehetett, hogy a falkától, mellyel télen át e völgyben háborítlanúl tanyázott, elszakíttatott, s azért bakogott és szimatolt. De gazdagodott naplóm azzal is, hogy olly bakot sem lőttem még, mellynek — a többnyire hármas apró agancs helyett, csupán fél újjnyi hosszú s egy hüvelyknél jóval vastagabb kiálló szőrmés csont csucsorodása lett volna; pedig a szegény pára már csapott fogú volt. Az esti alkonyat eközben elfutá a láthatárt, esteledett, s a déli szél esős havat hozott, mi utunkat megnehezíté s nagy üggyel bajjal jó későn érkezhettünk szállásunkra. Kedélyes idézésünk után e nap fáradalmait ki sem pihenhettük, mert alig pitymallott s édes álmainkból ismét a kürt harsogó hangja riasztott fel. Három négy órai eléggé kinos mászás után tennapi állásunkat azon külömbséggel tartottuk meg, hogy miután a tennapi hajtásból három szarvasnyom a meghajtott völgy északi oldalába vezetett, nehogy a vad ezen északi oldalról a délnek fekvő s hajtáson kivűl esö Lepové völgybe vagy ezen le Lipcse Polyána felé menekülhessen, hárman ezen irányt állottuk el. E hegy élre miként jutottunk fel, ennek leírásával nem bíbelődünk, azon tapasztalt vadászra bizva a kép kiegészítését, ki valaha ezer lábnyi magas csúcsokat helyenkint fél vagy egész öles havon a szironyon haladva s minden négy öt lépés után két három lábnyira besüppedve mászott meg; azon vadászra bizzuk, mondom e rendkivüli erőfeszítést igénylő út részletezését, ki tapasztalta mit tesz az: egy nap többször felváltva megizzadni és megfázni 15—20 fok hidegben; mit tesz az: a tetőkön, hol a szironynak semmi nyoma, a hótengerben úszni, míg az aljban