Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-12-20 / 35. szám

erdőn, Tini azonban az erdőségnek minden nyoma rég elenyészett, és hullámzó gabna termett most az irtásokon, mellyeken a druidák idejében nagy falkákban legelésztek rőt vadak a tölgyfák alatt. Híres ember volt ő meetingek alkalmával, nemkülönben híres idomár és lovar, és kevés ember volt akkor Angolországban, a ki ügetőt czélhoz hajtani, vagy paripán versenyt futtatni jobban tudott volna, mint Mr. Jones. Igen derék ember volt, kinek szavára mindig lehetett építni, s a kiben feltétlen bizalmat lehetett helyezni. Tisztességes öltözetében cs egésséges testalkata mellett sajátságos külsővel birt; alacsony, széles karimájú kalapot és sötét szinü felső kabátot, télen nyáron nyakig begombolva viselt, mint valami pap, mig erős posztó nadrága, és fényes jockey csizmája vagy magas szárú posztó sarúja istállószagú volt. Alacsony, szikár, vékony dongájú alkatáról Mr. West egyszer azt mondta tréfából, hogy ollyan, mintha csak egy pohár vizet inni kelt volna fel sírjából s most nem találná az oda visszavezető útat, — melly megjegyzést Jones soha el nem felejtett és meg nem bocsátott neki. Jól ismerte a lovat, alig 8 stone teherrel lovagolt, az iramot jól tudta megítélni s ernyedetlen lovas volt. Egy két lovamat ő idomította s én föltétlen bizalommal voltam iránta. Egy szolgát küldtem érte, (egyébiránt nem félve, hogy az ellenfél lefoglalja, mert tudtam, milly ellenséges indulattal viseltetik Sam iránt) és délfelé csakugyan át is lovagolt. Igen keveset szokott beszélni, s haszontalanságokkal nem lopta az időt. Ismertem sajátságait, elbeszéltem neki hogy miben járok s mit várok tőle. 0 egy megjegyzést sem tett, hanem lovamat kívánta látni. Teljes tíz perczig szó nélkül nézegette a kanczát, egy szalmaszálat rágcsálva; aztán kijöttünk az istállóból s felkísért a házba, de ott sem szólt, mig csak egy pohár sherryt nem töltöttem neki, s felszólítani hogy igyék a kancza egészségére. „Well, sir! — mondá, (ha nagy dolgot akart mondani, mindig„wellsir"-relkezdette) szivesen iszom. De nem láthatnám a fogadási feltételeket ?" Mikor aztán a fogadási kötést figyelmesen szóról szóra átolvasta, e szavakkal adta vissza: „Igen jól tette ön, hogy teherkiegyenlítés nélkül fogadott, mert tudom, hogy Morgan Rattlcrt csak a squire képes ülni vagy hajtani, az ő súlya pedig 15 stone; hanem önnek igazság szerint 250 yardnyi térelőnyt kellett volna kapni a két mértföldre, hogy a lovak egyenlők legyenek." „On tehát olly nagy különbséget lát a két ló közt ? „Well, sir, én ezt egy szóval sem mondtam. En ismerem a vén Morgant, s tn dom hogy mire képes; a kis kanczát pedig épen nem ismerem. Hanem tudhatja ön, hogy ügető lovakban négy hüvelyk nagy különbség s a fogadás feltételeiben mindig ki kell csikarni a mit csak lehet. Azonban küldje hozzám holnap reggel a kis kanczát. A init tehetek, megteszem, s egy hét múlva megmondom véleményemet." Tudtam, hogy több szót hiába várok tőle; elváltunk tehát egymástól. Másnap reggel Jem átment a kanczával hozzá, s pár nap múlva az öreg nagy örömmel fedezte fel, hogy Patty Morgan az ő (Jones) terhével gyorsabban üget két mértföldet, mint a vén Morgan valaha ügetett, bár ez utóbbi minden fogadását hámban futotta eddig és régi gazdája hajtotta, ki, mint már említők, közel 15 stone súlyú ember volt.