Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-11-30 / 33. szám

523 V seprőhuzással kitisztítani. Tudta, hogy neheztelés, pörlekedés nem vezetne czélhoz. Belátta hogy sikerhez csak jósággal, szeretettel, türelemmel juthat, — s különös jó tapintattal fogott a feladathoz. Sohasem vetette férjének szemére kicsapóngásait, mellyeket úgy sem gátolhatott meg. Nem mutatott közönyt kicsapongó és hanyag viseletű barátai iránt; nyájas és udvarias volt irányukban, a mint csak lehetett, s bár szive mélyéből utálta és megvetette őket, ez érzelmet soha sem árulta el. Azok pedig, bármilly udvarias volt is irántuk, látták, hogy átismervén őket, lelkükben olvas s egyikük sem érezte magát jól, ha a fekete szemek tekintete reá nehezedett. Ennek az lett a következése, hogy a Grange rendes látogatói lassankint elmaradtak, s a vén épület olly csendessé és tisztességessé vált, minő már régen nem volt. „Türhetlen nekem az asszonyság, Sam!" felelte Sam kérdésére, miért látogatja most olly ritkán — Tom Woodcroft az akadályverseny-lovas, ki bár handabandázó szilaj ficzkó, de azért a legjobb és legkevésbé veszélyes volt Sam czimborái közt. „Mindig olly — — sima, olly udvarias, pedig tudom mindnyájunk lelkében olvas." „Sajnállak Sam, nagyon sajnállak," mondá Morris kapitány, Sam legbensőbb barátja, kinek zsebéből élt, lovait lovagolta, és hat év óta minduntalan vagy kölcsön vagy kártya utján tőle pénzelt; — „bocsáss meg vén ficzkó, de végkép elrontottad társadalmi állásodat, midőn e nőt házadhoz fogadtad." E barátságos és önzetlen párbeszéd azon este történt, midőn Sam Morris kapitányt nejének bemutta. Morris veszett gyerek volt, egy pillanattal ép úgy felismerte a nő jellemét, mint ez az övét, s tisztán belátta, hogy ha amaz kerekedik felül, akkor neki csakhamar más tanya után kell látni. „Szó a mi szó uram, —• dünnyögé Jemmy a tout egy ízben, az istállóból kilépet, — de ha Ön e némbertől (s itt ujjával a ház felé mutatott) megszabadulni nem iparkodik, bizony minden régi jó barátját elveszti." Sőt még Tom G. az öklöző is, ki ha csak szerét tehette, Ashbyba ment „a londoni ködöt kifújni," azt a szerény megjegyzést tevé, hogy: „Ez az asszony tönkre tesz. Semmi kifogásom sincs ugyan ellene, de hát még nem találtam férfit, kinek szeme közé ne mertem volna nézni, s ezen asszony tekintetét félperczig sem tudom elviselni, ha Anglia első bősévé tennének is." Samet eleinte kissé bántották e megjegyzések, de a nő folytonos nyájas magaviselete kibékítette, s midőn házassága után először találkozott az őszinte becsületes Jones farmerrel és Jones e szavakkal szorított vele kezet : „Lelkemre, soha életében sem tett ön ennél okosabbat!" — arcza kigyuladt a benső boldogságtól, s ugy tekintett a mellette ülő kedves lényre, mintha édes apja volna. Erezte, hogy ha e nő hü marad hozzá, bármi áldozatra képes lesz érette. Nem is törődött aztán vele, ha véletlenül fülébe jutottak a nejére gyártott pletykák. De bármint gúnyolták és bántalmazták is háta mögött, a környéken mindenkinek meg kellett engedni, hogy úrnőnek született; s midőn Sam büszkén ment vele a mezővároson végig, mindenki bevallotta, hogy az egész megyében nehéz volna illy szép párt találni, és nagy vakmerőség kellett volna ahoz, hogy valaki csak egyetlen halk botrányszót is ejtsen jó hire ellen, mellyet mostani bátor védője meghallhatott volna. A dolgok csakhamar megváltoztak a Grangen, és az egyszerű földmivelök egy