Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-11-30 / 33. szám

524 szívvel és szájjal bevallották, hogy ha vannak földi angyalok, a squire neje az. Igaz hogy a tiszteletes nejét, ki mindjárt kezdetben felismerte és becsülte jellemét, éa néhány szomszédos bérlő nejét kivéve, kevés nőbarátnöje volt, de azért soha sem unatkozott. Ha férje honn volt, minden idejét annak mulattatására fordította, mikor pedig ez távol volt hazulról, a szegény földmivelőknek szentelte gondjait. Igy telt el néhány év s Sam felesége boldog nő volt, annálinkább, mert tudta hogy e jobbraváltozás neki köszönhető. Azonban sötétebb napok vártak reá. Valljon Sam a tisztességes élet egyhangúságát únta-e meg, vagy hogy az otthoni alárendeltség érzete súlyosodott reá, elég az, hogy fokonként s egyre nyugtalanabbá kezdett válni. Czimborái ritkán látogatták ugyan házánál, de azért találkozott velük korcsmákban és más tivornyahelyeken, mig végre hetenkint alig töltött egy estét honn neje társaságában. A szegény nő észrevette a változást, de nem panaszkodott, nem boszúskodott. Egyéb gondok foglalták most el. Házasságuk egész ötödik évéig nem volt gyermekük. Ekkor egy fiók született. A szegény gyermek betegséggel kezdte az életet s lassanként gyámoltalan hülyévé vált. Azt hihette volna az ember, hogy az illy szerencsétlenség még inkább nejéhez fűzi a férjet—itt azonban megfordítva állt az eset. Sam a gyermeknek látásától is irtózott s úgy látszott mintha a baj egyedüli okának az anyát tartaná. Ismét kerülni kezdé otthonát s ismét inni kezdett, melly hibájáról pedig egy idő óta leszokott. Szegény neje, kinek leike lassankint megtört, majdnem egész idejét szobájában, hülye gyermekének ápolásával töltötte, s ritkán volt bárkinek is látható. Egyenkint viszszaszállingóztak az egykori társaság tagjai s azon éjen, mikor először találkoztam vele és Morgan Rattlerrel az országúti vámkorlátnál, Sam West, bár már túl az ötvenen, szilajabb és kicsapongóbb ember volt, mint valaha, s most már ifjúi könynyelmüséggel sem védhette hibáit. (Folytatása következik.) A nábrádi kölyökagárverseny. (Nov. 14. és 15.) A múlt évben Er-Adonyban tartott agárversenyek alkalmával, (mint az e lapokban, annak idején közölve is volt) Bottka Béla barátunk egy tiszteletdijat ajánlván fel, versenynapokul november 14. és következő napjait tűzte ki Nábrádra; melly alkalomra ismerői és barátai köréből természetesen számosan seregelénk össze már nov. 13-án, közelből és távolból, hogy e, nálunk mindinkább honosuló agárversenyekben résztvehessünk. Házi gazdánk által a legszívesebben fogadtatván, a hosszas út fáradalmaival mit sem törődve, azonnal el is kezdénk agarászni ollyformán, hogy előbb az agáristállókat, majd a lóistállókat és ménesbeli csikókat szemléltük meg. Az agarak között különösen tetszett e sorok írójának Kis czigány és Kisaszony, mellyek más és harmadnap csakugyan szépen is mentek, s ha Kis czigány utolsó futását nem feltört talppal teszi, az eredmény aligha másként nem üt ki. A ló-és csikóistálló-épületek csinos angol kert közepén kellemesen leptek meg, s úgy külső mint belső kiállításuk nyilván bizonyítják tulajdonosuk sportsman-szellemét. Semmi túlság, de csin és rend mindenütt. A csikók között különösen feltűnt pár egy és két