Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-11-30 / 33. szám

524 szívvel és szájjal bevallották, hogy ha vannak földi angyalok, a squire neje az. Igaz hogy a tiszteletes nejét, ki mindjárt kezdetben felismerte és becsülte jellemét, éa né­hány szomszédos bérlő nejét kivéve, kevés nőbarátnöje volt, de azért soha sem unat­kozott. Ha férje honn volt, minden idejét annak mulattatására fordította, mikor pedig ez távol volt hazulról, a szegény földmivelőknek szentelte gondjait. Igy telt el né­hány év s Sam felesége boldog nő volt, annálinkább, mert tudta hogy e jobbraválto­zás neki köszönhető. Azonban sötétebb napok vártak reá. Valljon Sam a tisztessé­ges élet egyhangúságát únta-e meg, vagy hogy az otthoni alárendeltség érzete súlyo­sodott reá, elég az, hogy fokonként s egyre nyugtalanabbá kezdett válni. Czimborái ritkán látogatták ugyan házánál, de azért találkozott velük korcsmákban és más ti­vornyahelyeken, mig végre hetenkint alig töltött egy estét honn neje társaságában. A szegény nő észrevette a változást, de nem panaszkodott, nem boszúskodott. Egyéb gondok foglalták most el. Házasságuk egész ötödik évéig nem volt gyerme­kük. Ekkor egy fiók született. A szegény gyermek betegséggel kezdte az életet s lassanként gyámoltalan hülyévé vált. Azt hihette volna az ember, hogy az illy sze­rencsétlenség még inkább nejéhez fűzi a férjet—itt azonban megfordítva állt az eset. Sam a gyermeknek látásától is irtózott s úgy látszott mintha a baj egyedüli okának az anyát tartaná. Ismét kerülni kezdé otthonát s ismét inni kezdett, melly hibájáról pedig egy idő óta leszokott. Szegény neje, kinek leike lassankint megtört, majdnem egész idejét szobájá­ban, hülye gyermekének ápolásával töltötte, s ritkán volt bárkinek is látható. Egyen­kint viszszaszállingóztak az egykori társaság tagjai s azon éjen, mikor először találkoz­tam vele és Morgan Rattlerrel az országúti vámkorlátnál, Sam West, bár már túl az ötvenen, szilajabb és kicsapongóbb ember volt, mint valaha, s most már ifjúi köny­nyelmüséggel sem védhette hibáit. (Folytatása következik.) A nábrádi kölyökagárverseny. (Nov. 14. és 15.) A múlt évben Er-Adonyban tartott agárversenyek alkalmával, (mint az e la­pokban, annak idején közölve is volt) Bottka Béla barátunk egy tiszteletdijat ajánl­ván fel, versenynapokul november 14. és következő napjait tűzte ki Nábrádra; melly alkalomra ismerői és barátai köréből természetesen számosan seregelénk össze már nov. 13-án, közelből és távolból, hogy e, nálunk mindinkább honosuló agárverse­nyekben résztvehessünk. Házi gazdánk által a legszívesebben fogadtatván, a hosszas út fáradalmaival mit sem törődve, azonnal el is kezdénk agarászni ollyformán, hogy előbb az agáristállókat, majd a lóistállókat és ménesbeli csikókat szemléltük meg. Az agarak között különösen tetszett e sorok írójának Kis czigány és Kisaszony, mellyek más és harmadnap csakugyan szépen is mentek, s ha Kis czigány utolsó fu­tását nem feltört talppal teszi, az eredmény aligha másként nem üt ki. A ló-és csi­kóistálló-épületek csinos angol kert közepén kellemesen leptek meg, s úgy külső mint belső kiállításuk nyilván bizonyítják tulajdonosuk sportsman-szellemét. Semmi túlság, de csin és rend mindenütt. A csikók között különösen feltűnt pár egy és két

Next

/
Thumbnails
Contents