Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

70 rült, mert ez esetben a kutya is, mi is elvesztjük szem elöl s futásközben sok kanyarulatával és csavargásaival mindenesetre megzavarhatja a kutyát, úgy hogy ez elveszti a nyomot; vagy ha ez nem sikerül, tnig a kutya idestova szaglál az erdőben, a szarvas valami völgynyilásra találhat s kifuthat a nyilt mezőre, a nélkül hogy valaki megtudná mondani, merre futott. A szarvas, úgy látszott, tudja, hogy az erdő legjobb menhelye lesz s minden erejét összeszedte, hogy e barátságos rejtet elérhesse. De a vágtatás, úgy látszott, végre nagyon kifárasztotta s a mint körülbelül mérföldnyire futott, vágtatásból lasúbb lépésbe csapott át, meg-megállva egy-egy pillanatra, hogy körültekintsen, vájjon fölfedezheti-e üldözőjét. Ez volt azon perez, mellyet derék kísérőnk egy diplomatikus fogásra használt, mi egészen meglepett minket. Látván, hogy a szarvas irama csökkent, úgy látszik, az jutott a kutya eszébe, hogy visszafelé hajtsa, — nagy fontosságú cselfogás volt ez, mert ez esetben hátrálhatta a szarvast abban, hogy az erdőbe meneküljön. Tudta, hogy ha a vad megpillantja őt, meggyorsítja lépteit; hogy tehát ezt megakadályozza, az öreg Wag, mihelyt mintegy 100 yard távolságra jött a szarvas után, egyszerre csak egy mély hasadékba ereszkedett s a mint annyira leért a halomról, hogy a szarvas nem láthatta többé, párvonalas irányban kezdett futni a szarvassal; aztán a mint gondolta,- hogy már most eléggé előrehaladt ismét fölfelé kezdett futni a bérezre, nem egyenes talajon, hol észre lehetett volna öt venni, hanem egy mély sziklahasadékban eltűnt szemünk elöl s mi kissé boszankodtunk a fölött, hogy a vad alkalmat találhat elszökni s elérheti az erdőt, melly most már c-ak pár száz yardnyira feküdt előtte. Hanem épen a mint e hasadékhoz ért a szarvas, hogy átmenjen rajta, láttuk, hogy egyszerre csak megáll, fejét magasan fölemeli s mereven néz előre. Nem sokáig maradtunk kétségben e rögtöni megállapodás oka fölött, s ime, a hasadék túlsó oldalán a mi öreg barátunk Wag, kedélyesen foglalt helyet a gyepen, kissé pihegőnek, kifáradtnak látszott a hegyre futástó', hanem még elég frissnek arra, hogy a szarvasnak elzárja ez irányban a tovább futhatást. Ez utóbbi nagyon megdöbbent, mikor igy szembeállva látta ellenfelét s most egészen megállapodott, mereven bámúlva a kutyára. Az öreg miután néhány perczig várt s gondolom azt képzelte magában, hogy ő már megtette a maga kötelességét s most rajtunk a sor, hogy segélyére siessünk, fölállt s ugatni kezdett, egyszersmind farkát is csóválta? mintha nem birná örömét eltitkolni, hogy kijátszotta ellenségét. Az ugatást hallván, John mindjárt segélyére jött. Ámbár tagadhatlanul jó gyalogló volt, hanem további gyakorlat hiánya miatt nem a legjobb lövész, úgy hogy nem nagy bizalommal néztem, mikor pár lépést előre lépve, arczához emelte a puskát s lőtt. A szarvas reá nézett, mintha mondani akarná: — Mi az, még más ellen ség is jön ellenem ? — de meg sem mozdúlt. A golyó, mint előre gondoltam, messz/ járt a czéltól. Bántam, hogy Johnnak adtam a fegyvert; de ha ö visszamarad, úgyvadászat minden esélye elveszettnek látszott s miután tudtam, hogy kettőnk közüli a jobb futó, gondoltam előnyösebb lesz, ha öt hagyom a szarvas után futni, minta magam futok. Újra lövést hallottam; ez alkalommal a golyó épen hátulját suroltAa szarvasnak; gondolta ez, hogy itt az ideje már most tova iramlani s dühösen fiÁ

a rohant le a hegyről, Wagot ismét hátrahagyva. /