Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

73 vas, feltalálására azt találtuk legtöbb esélyt nyújtó módnak, bogy öreg barátunkat, Wagot segélyül hívjuk. A hely, hol álltunk, ép egy balom sziklás gerincze volt, s így azon előny sem kínálkozott, hogy a posványos földön a szarvas lábnyomait meglelhessük. * A mint Wagot oda hozattuk, hol a szarvast utoljára láttuk, megszaglásztattuk vele a helyet, de nem talált semmi szimatra. Már már kétségbeestünk, midőn John így szólt: — Egy körvizsgát teszek még s meglátom, nem talál-e Wag nyomra ezen az úton ? S ezzel mintegy 100 yardnyira odább ment egy pontra, hol véleményünk szerint a szarvas megfordult. A mint az útnak két harmadán már áthaladtunk, örömünkre észrevettük, hogy Wag a földre szegzi orrát, s a mint csak bír, szalad lefelé a hegy oldalán. A szarvas bizonyára mihelyt szemünk elől eltűnt, gyorsított léptekkel sietett le a túlsó oldalon fekvő mély völgybe, mellynek neve Glen Dhu. Az eb korlátlan szaladt, mert jebban tetszett neki így a maga módja szerint nyomozni a vadat, s nekünk ugyancsak munkába került követni iramát s el nem veszítni szem elől, mi cseppet se volt kellemes dolog, tekintve a talaj minémüségét, mellyen át kellett futnunk. Miután vagy félmértföldnyire mentünk, meredek bérez széléhez értünk, s szemünkbe ötlött a Glen Dhu völgye; gyönyörű vad völgy-torkolat ez, emelkedő sziklákkal jobbra és balra, s közöttük a rohanó Glen Dhu patakkal. Épen a mint a völgy föltárult szemeink előtt, ugatást hallottunk, s letekintvén, láttuk, hogy a szarvas gyorsan ügetve fut le a bérczről; a kutya utána. A szarvas rettenetes ugrásokkal szökdelt lefelé s csakhamar messze elhagyta a kutyát. A völgyben nyirfaerdőcskét láttunk mintegy másfél mértföldnyire magunk előtt; arra tartott a nemes vad s látszott, hogy oda akar menekülni. Nyilván hosszas hajtás állt előttünk s Mackenzie John jobb gyalogló levén mint én, azt határoztuk, ha ő menjen a szarvas után. Átadtam tehát neki puskámat, s ő megindult a szarvas és Wag után, én pedig Allannal a bérez tetején maradtam, honnan a szarvast szemmel tarthattuk távcsöveinkkel egész az erdöszélig, s minden mozdulatát, ha netán másfelé fordulna, jól láthatván, erről Johnt tudósitandók valánk. Sok érdekes látvány tanúja voltam életemben, de alig emlékezem olly izgalmasra, mint e szarvasvadászat volt a Dhu völgy meredek lejtőjén. Valóban szép volt látni e nemes vadat, mint fut hátravetett agancsokkal, lihegő orrlyukakkal, szilaj tűzzel szemében s 200 yardnyira utána az öreg Wag, mindenkép igyekve a vesztett ért kipótolni. Mindezt világosan láthattuk távcsöveinkkel. A seb igen csekélynek vtszoít s a szarvas iramából következtetve, gondoltuk, hogy Wag ugyancsak szaidhat, mig a szarvast megbirja állítani. Most John után néztünk, ki levetette kabátjt s úgy futott le a hegyoldalon jóformán azon irányban, merre Wag és a szarvas mntek. Kissé kimerültnek látszott s a mint ezt Allannak megjegyezném, ez így szít: — Ej uram, bizonyos vagyok benne, hogy a kutya abba nem hagyja a hajtást kés éjig sem; s ha John fárad, inkább én megyek utána s ha a kutya megállítja a vácit és ugatni hallom, ott maradok én akár reggelig. Menekülési esélye az volt a szarvasnak, ha a sűrű erdőt eléri, melly előtte elte-