Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

68 másik, annál kevésbé látszott szembeszállni akarni a mi barátunk s más tervet vévén fejébe, gondolta magában, visszavonul; kedves nőinek társasága azonban mégis csak visszatartotta; s agancsával megbökve a legközelebb álló sutát, hajtani kezdte maga előtt egyenest arra, a hol mi lekuporodtunk. Előre láttuk, hogy a suták néhány ölnyire fognak jönni egészen közel hozzánk s így észrevesznek, mielőtt a hímre lőhetnénk, melly hátul jött; igyekeztünk tehát lehető gyorsan visszahúzódni, egy földhányás mögé, hol eléggé fedezve leheténk s csaknem nyomban aztán láttuk, hogy a suták fölfelé jönnek a hegyre , mintegy nyolezvan yardnyira tőlünk nyugat felé. Felhúztam a sárkányt s lövésre készen álltam, mihelyt a nemes vad mutatkozik. Ott, a hol álltam a földhányás mögött, nem láthattam előbb a vadat, csak mikor feljön a balomra, hova elrejtőztem. 15—20 suta és borjú haladt el előbb, aztán jött egy jó testes hím szarvas, pompás agancsokkal s én már reá akartam lőni, a mint John hozzám szólt: — Ne löjjön ön; a hízott ficzkó még csak most jön majd hátul. Lebocsátottam hát fegyveremet s láttam, hogy a szarvas nyakrafőre valószínűleg az erösebb ellenfél elöl fut. Körülbelül 50 yardnyira utána jött a másik szarvas, izmos íiczkó lombár fekete agancsokkal s bozontos szügygyel; meg megállt bőgni, s aztán ismét tovább sietett. A mint újra megállt, czélba vettem, de a mint épen belé akartam röpitni a golyót, egyet ugrott előre s a golyó nagyon is hátul találta; e sebesülésre megkettőztette lépteit, s egyet kanyarodva nyugotnak futott; a többi vad szintén ez irányban vele és utána. Második golyómat is utána lőttem, a mint tova iramlott, de hibáztam. Néhány perczig láttuk még őket a mint a halmon tova futottak s nagyon csodálkoztunk, hogy a sebesült szarvas olly vidáman fut a többivel. Mintegy fél (ang.) mértföldnyire baladván, úgy látszott, nem bírja tovább a futást s kezdett a falkától maradozni; a mint aztán a bérezre mentek fel, azon szándékkal, hogy a túlsó oldalon majd a völgybe ereszkednek, nagy megelégedésünkre láthattuk, hogy a többitől elváltán, egyedül ballag odább. Mintegy 100 yardnyira ment még s utóbbi futásától egészen elbágyadtan letelepedett, olly helyzetben, hogy nem közeledhettünk hozzá a nélkül, hogy észre ne vegyen. Egy óranegyed múlva felkelt s átment a hegy gerinczén, mi pedig utána siettünk Állannal s az öreg Waggal. A mint azon helyre értünk, hol a szarvast legutoljára láttuk, utána tekinthettünk ismét; egy szikla mögött állt mintegy 300 yard távolságra tőlünk. Láttuk most, hogy ha néhány ölnyire lekuporodva mászunk, elveszt minket szeme elöl, s aztán van elég rejtekút, mellyen lőtávolra lopózkodhatunk hozzá. A milly gyorsan csak lehetett, hozzá is kezdtünk ebhez. Csakhamar oda értünk ugyan, de a szarvas sehol sem volt látható. John azt gyanította, hogy bizonyosan lement a mély hasadékba, melly tőlünk félmértföldnyire volt éjszaknak, míg én azon véleményben voltam, hogy nyugat felé mehetett szél ellenében. Semmi nyomát sem lehetett találni a hasadék körül, de nyugat felé sem ; s mielőtt tovább mentünk volna ez irányban, tanácsosnak tartottuk megbizonyosodni arról, nem maradt-e mögöttünk. Zavarban a fölött, vájjon merre vehette útját a szar-