Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

66 Tapasztalásból tudván, hogy John csapost ért a „holmi izé" alatt, folytatám : — Bizonyos benne, hogy egy jóravaló szarvas sincs közte ? — Nincs Sir, egy sincs. Azonban mikor reggel egy pillantást vetettem a tájra, azt hiszem, hogy egy derék állatot láttam a sziklahasadéknál, a bérczuldalon felmenni. Jó lesz tehát arra mennünk, ha nem lelnénk is köztök a mi a lövést megérje, legalább megtesszük a kísérletet; de én azt hiszem, hogy valabol a nyugati mocsarak közt megtaláljuk az állatot, a mellyről beszéltem. Tovább mentünk tehát és kedvező széllel a mély völgy baloldalára értünk. A kijárathoz közel a giliiet a ponykkal és Wagot hátrahagytuk, magunk pedig a bérez tetejére másztunk, hogy szétnézhessünk, és megtudjuk: micsoda vad tanyázik hát alant. A nagy szikladarabok közt elszórtan húsz harmincz szarvas feküdt, többnyire suták ; de mégis volt köztök hat-hét him is, s egyikük derék állatnak látszott. Oda súgtam Johnnak, hogy ezt talán a távolabb fekvők felriasztása nélkül lehetne lelőni. — Lehetne talán, szólt Jolin —- ha az a ezudar suta és a borjú nem feküdnének ott jobbra útunkban, lemehetnénk a szarvasokhoz. Elég baj volt biz az, hogy ott feküdt a suta, s ugyancsak megátkozta John. — Nos, John, ha nem mehetünk tovább, mit mond ahhoz, hogy ön és Allan a szoros felé hajtsák a vadat, én pedig megkerülöm s igyekszem találkozni vele, ha a szél kedvez? — Nem rosz terv — szólt John, — hanem előbb csak menjünk egyenest neki, s lássuk azt a nagy vadat, mellyet ma reggel láttam. Azt gondolom, ugyancsak derék állat volt és sajnálnám, ha elvesztenék; ha ez a vad nyugatnak futna s aztán nem láthatnánk semmi jobbat nyugat felé, ön oda állhat a szoroshoz, én meg majd Allannal visszafordulok s megindítjuk a vadat. Miután John terve a jelen körülmények közt legkivihetőbbnek látszott, megindultunk nyugatnak a hegy gerinczén, vigyázva, hogy a másik oldalról elégségesen elfedve legyünk, s így a vad oda lent ne láthasson bennünket. A hegygerincz, mellyen áthaladtunk szürke kövekkel és mohhal borított tér s a hófajd kedvencz tanyája volt, de nagyon jó időt kivéve, fövadra találni itt alig lehetett. Most azonban nagy meglepetésünkre, csakhamar megpillantottunk néhány szarvast, mellyek a kopasz kövek közt hevertek, mintegy száz ölnyire. Puskám vállamon volt s mielőtt levehettem volna, a vad eliramlott. — Ördög vigye azt a vén sutát! szólt John, a mint boszúságunkra ép azon irányba láttuk menni a mocsár felé, hol John a reggel látott n^gy agancsárt feküdni hitte. A vad azonban, mielőtt a posványon átgázolt volna, lépteit apró ügetésből lépésre változtatta, s látszólag igen kevéssé riadtan ment végig a hegygerinczen. — Reméltük tehát, hogy valahol közelében ismét megtaláljuk a hegy másik oldalán letelepedve, lépteinket hát lefelé irányoztuk a szoroshoz, hol az imént örömmel pillantottuk volt meg a vadat. A hegyormon áthaladván, John egyszerre csak térdre bocsátkozott, s így szólt: — Lefelé látom jönni a halmon ez állatokat s néhány mást is látok még ott heverni 5