Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-20 / 5. szám

Kedd, február 20. 5. sz. Tizedik évfolyam 1866. Szarvascserkészet. (Angolból.) A véreb sikerdús tetteit gyakran magasztalták már versben és prózában; de én erősen hiszem, hogy hasonló tisztesség illeti meg jubászeb rokonát is, ha tekintetbe vesszük a tökély azon mérveit, mellyeket hasonló téren kifejt. Azon történetnek, melyet elbeszélendő vagyok, hőse egy jubászeb, a vén Wag, hatalmas, terjedelmes mellű, bosszú állat, mellynek tömött szőrű farka kétségkivül nagy előnyére volt a mozgásgyorsításban, úgy a vad üldözése, mint a juhok terelése körül. Hős tettének színhelye Grlen Tarsan vadas tere. Egy octoberi szép napon mentem az erdőbe Mackenzie John erdész és két ponyt vezető gillie kíséretében, hogy ba szerencsés lesz vadászatunk, legyen min a vadat haza szállítani. Az erdészház mellett elhaladtunkban Wagotakapu mellett láttam heverészni; kitűnt szemeiből, hogy szeretne velünk jönni. Talán hasznát vehetjük valamelly sebzett vad üldözésében, gondolám, s megadtam neki az óhajtott engedélyt, mire a vén eb vidoran rázta meg magát s egy szökéssel nyomunkban termett. Rövid menés után egy tágas mély völgy (corrie) bejáratához értünk, melly mintegy három mértföldre terjedhetett s a háttérben meredek szirtek által volt bezárva. A vad csupán egy helyen mehetett át, hol a szirthasadék szelíden hajlott lefelé. Mihelyt a völgy szemünk elé tárúlt, azonnal leszálltunk, elővettük távcsöveinket s gondosan szemügyre vettük a patakpartokat és mindazon helyeket, hol vad fekhetett. Egy ideig hiába néztünk, semmi sem jött szemünk elé; egyszer azonban letettem távcsövemet s figyelni kezdék Johnra, a ki a magáét hosszan ugyanazon tárgyra látszott irányozni. Néhány perczet engedtem neki, hogy jól megvizsgálhassa tárgyát, aztán igy szóltam: — Nos John, mit fedezett fel ? — Néhány vadat látok a keleti oldalon fekvő sziklák alján. Ugy látszik, nem sokat érnek; mind suta és holmi izé. 5