Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-12-30 / 36. szám

564 minthogy vele egy völgyben tanyázni nem igen szeret, megijedve tovább állott. Bár az urak tennap lettok volna ittjegyzé meg odavetve. E nyilatkozata érdekelni kezdett, a dolgot feszegettem s kisült, hogy a nyomozás végett kiküldött parasztjaink közül kettőnek fegyvere is volt s maguk szerencsét próbálandók, mind a vadkant, mind a medvéket innen eredmény nélkül kiűzték. E boszantó tényből az a tanúiság, hogy jövőre, ha illy emberekre bizzuk a kinyomozást, kezükbe fegyvert ne adjunk. « Délután három óra felé lévén az idő, lefelé menet megállapodtunk s tarisznyázni kezdénk. Csendes társalgásunkból egy őzbak zavart fel, melly egy kis orom mellől felénk futott. Ülőhelyeinkből fegyvereinkhez kapkodván, a keletkezett zajra az őzbak lecsapott s én a már távol lenn a völgyben futóra lőttem, mire még jobban megoldta a kereket. Ezután az utolsó hajtást is elrendeztük, mellyben az aggvadász állítgató fel a lövészeket. Kopóink csakhamar ismét őzeket fogtak fel és a hajtók közt fel a tetőnek hajtották. Az idő eközben esteledett, lábbelieink átáztak s mi nyughatatlankodva állásainkat elhagyni kezdők, de öreg vadászunk türelemre intett, mondván: „Uraim, e helyen én sok sok mindenféle vadat lőttem; e hely az, mellyet bármiféle vad, ha e völgyben van, el nem kerülhet, itt lőni vagy látni — kell. íme azon bikk mellől jött reám több év előtt egy roppant medve, a mellyet én elmerülten csak akkor vettem észre, midőn már alig 20 lépésnyi távolról bőszülten egyenesen nekem tartott; derekamat borzogatta a hideg, dc félni nem volt időm, a vadat czélba vettem s csak akkor éreztem kezeimet remegni, midőn fegyverem csütörtököt mon_ dott; felhúztam, újra nem sült el s a medve már támadva jött. Istent liivtam segítségül s pár pillanat alatt harmadszor is felrántám gyenge rugójú fegyverem sárkányát s alig két lépésnyi távolról czéloztam. Fegyverem eldurrant s ugyanazon perezben a medve hatalmasan döfött állával mellkasomba, ezt bezúzta és földre terített. Illy csapástól ma háromszor szörnyet halnék; — akkor csupán eszméletemet vesztém el, csak midőn a velem jött vadásztársam biztatásait hallottam, tértem magamhoz, de fájdalmaim miatt felállani nem birtam. Sérülésemből Isten csudája által három havi szenvedés után felépültem. A medvének azonban utolsó támadása volt ez, különféle érczdarabokkal töltött csővemből, mellynek használatát a t. urak nem helyeslik, az ón- és vasdarabok szügyéi^ szivét szétzúzva, teriték le a bőszült vadat. A medvét jobbra, engem balra egymás mellett fekve talált barátom. Bőre e medvének a mi mértékünk szerint 14 arasz volt, mi körül belül 10 lábat tesz. Az általam lőtt számtalan medvék közt ez volt a legnagyobb. Még sok más kalandját említé fel, de állítása ezúttal nem teljesedett, mert kopóink az őzeket folytonosan fenn hajkurázták s zenéjüket a völgyön lefelé csak akkor hallottuk, midőn olly vérmes reményeink meghíusulta után lehangolt kedéllyel s üres tarisznyával már hon valánk. Végül ide jegyzem, hogy a szomszéd lipcse-polyánai vadászok egy 24 darabból álló sertefalkát űztek határunkba, egy nagy kant december 1-én el is ejtettek; úgyszintén a rókamezei uradalmi kerülők is ma szállítottak ide egy szép sertedarabot. Szenkószky Rezső.