Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-02-10 / 4. szám
53 azután kisebb nagyobb falkákat az úton keresztül váltani, mellyek alkalmasint a repczetábla hó-ment részeiről éhes társaik által űzettek el. Látván ez élénkséget túzokaink között, elhatároztuk rögtön, hogy ez utat elállandjuk, mi annál könnyebben sikerült, miután az utat vastag ákácz- és nyárfák díszítik. Amint az alsó táblán lévő túzokok szekereinket többször megállani látták, éltek a gyanúperrel, s vagy teljesen kikerültek, vagy pedig olly magasba emelkedtek fel, hova az ábrándos vadász csak sóhajokat, nem pedig göbecseket szokott küldeni: a felső táblán lévők előtt teljesen fedve elállhatánk s hajtónkat ismét az utóbbiak felhajtására küldők. A terv nem hibázott; mert a túzokok több falkára oszolva, az út különféle helyein keresztül húzódtak; a fegyverropogás általános volt; minden lövész megtevé saját két lövését, s miután eredményt nem látott, szomszédját nézte, hogy legalább annál szerezzen szemeinek némi kárpótlást, de hiába, a vadászok jobb szárnyán állott Dr. Feketén kivül, ki egy gyönyörű himet lőtt, mindnyájan — a sok túzok által zavarba hozatva — részünket elhibáztuk. Nem szégyéljük bevallani e hibánkat, mert sokszor tapasztaltuk, hogy több híres csehországi vadász majdnem hihetetlen módon hibázott nálunk túzokot; s az onnan ered, hogy a vadászok legnagyobb része vagy gyengébb fegyverrel bir, vagy (tán legtöbbször) rövidre lő; mert habár lomhának látszik is a túzok repülése, az mégis teste nagyságáhez mérve rendkívül sebes s lövése szél után hihetetlen nehéz. így például gróf L. ki a fogoly, fürj és vizi szalonka lövésének mestere, nálunk egy nap kétszer hibázta el a túzokot, pedig maga bevallotta, hogy mind a kétszer közel valának hozzája. Többi vadászatainkkal nem akarom terhelni a nyájas olvasót, csak röviden említem, hogy Sárosdon 1865 ben összesen 18 darab túzok lövetett, ezek közül egy gyönyörű általam lőtt példány, kitömve szobámat díszíti; e 18 darabot hárman lőttük, Fekete nyolczat, kertészünk hármat, csekélységem pedig hetet lőtt. Túzokaink azonban megunták e szívélyes fogadtatást, s annyira eltávoztak vidékünkről, hogy az idei télen még nem tarthattunk túzok-vadászatot. Puszta-Sárosd, január 27-én 1866. Gr. Eszterliázy Andor. Vadászaűom <á k. x.*) Hogy az útitársul választott fegyvert, akár feledékenységből akár szándékosan hon ne hagyja a vadász: azt a következő esetben foglalt tapasztalásom tanácsolja. Evek hosszú során át folytonos szokásomban volt, hogy bárhová utaztam is ; kedves golyófegyverem, mellyel olly számtalan vadat ejtettem el, soha sem maradt el mellőlem s fekve tartottam a kocsiban, hogy váratlan alkalommal is rögtön kezem ügyében legyen. Ez annyira szokásommá vált, hogy cselédem többé nem is kérdezte már, te*) Az előbbi I—IX. vadászadoma e lapok 1864 évi folyamában jelent meg.