Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-12-20 / 35. szám

550 Ezek a falkától elszakított vadat igen kis téren hatszor fordították meg, a hetedikszer elfogták, s torkát és belét kitépték. A szép süldő páráját ekép kiadván, az összefutott hajtók karóra fűzve levitték. Leebb diaiadván a hajtókkal találkoztunk, kik elbeszélték, hogy a falka az út közelében a tetőn, azon helytől, hol a nyomokat találtuk alig pár puskalövésnyi távolra feküdt, rábukkantak, de előlük a hajtásból röfögve kimenekült. Különös, hogy a 13 darabból álló vegyes falka haj tóinkat illy közelre bevárva tovább nem barangolt. Az-elfogott szép süldő húsa 57 fontot nyomott ; egészben egy mázsa lehetett. Miután későn jöttünk ki, a szétugrasztott falkát nem űzhettük s e csekély eredménnyel tértünk haza, de útközben elhatároztuk, hogy folytatása vadászatunknak holnap annál is inkább következik, mert a falka ollyan helyre menekült, honnan lövés nélkül csak rendkívüli esetben menekülhet. Másnap nyomukban voltunk, s az úgynevezett mészkötelepck oldalán a hajtást, hogy ez oldalt történjék, elintéztük. Mi vadászok köralakba állottunk; nekem mint rendezőnek balszárnyon a legszélső állás jutott, mellyet külömben magam is ohajték, mert ismertem a csapásokat, a hegylánczolat összefüggését, tudtam a hajtás honnani kezdését s a lejtőkről is ítélve, ez úttal a balszárnyat láttam szükségesnek jobb lövőkkel megrakni. Állásom tehát, miután kört képezénk, két úri szomszédaiménál jóval leebb esett. Fél óra múlva a hajtók jobb szárnya, melly elébb vala indulandó, még csak egy-egy kezdő kiáltást hallatott, s midőn én erre feltekintenék az elöttemjobbra jó távol fekvő tetőre, látom hogy egy falka vadludak módjára sorjában üget lefelé s egyenesen a jobb szárnynak tart. A mint az irányt felvette, gondolám hogy ezúttal csalatkoztam számításomban, s néma vélt bal, hanem a jobb szárny, a csaknem csupa paraszt puskásokkal megrakott vonal lesz szerencsésebb. Miután a falka még mindig távol volt, igen szerettem volna vagy 20 lépésnyit csendesen leebb bocsátkozni, de szabályellenesnek tartva ezt, nem mozdúltam s arra ügyeltem, nehogy a vad valami neszt vagy szelet fogva, a balszárnyon felül lövés nélkül kiosonjon. Várva tehát szokásom szerint a következendöket, egy keskeny bikkfa megül gyönyörködtem a folytonosan szemmel tartott falka fülelésén, melly a hajtók egy-egy kiáltására meg-megrezzent s a kanik tejeiket fel-felkapták, mintha támadni akartak volna. Sokszor megállottak s én mindig féltem nehogy más irányt vegyenek a szurkosok. De nem, a fölvett egyenes irányt megtartották s a nyolcz darabból álló falka már az alattam levő völgyecskében volt, sürüs helyen ugyan és így bizonytalan esélyt nyújtva, de azért én mégis elhatározóm, hogy lövés nélkül el nem bocsátom. Arczhoz emelt fegyveremmel tehát a legerősebbet czélba véve kisértem, de lövésre alkalmas pillanat nem mutatkozott. A völgyből a partra felérve egy pillanatra olly sűrűség közt állottak meg, hogy alig láthatóm; vártam tehát mig a falka az előttem levő kis nyíláson halad át, s a mint ezen ügetnének keresztül, fegyverem eldurrant, a sertevadak jobbra és balra szétugrottak. Második csövemből, bár távolabbról, nagyobb tisztáson véltem lőhetni s fegyverem nem sült el, mi nagy vadra életemben először történt, holott Bereg és Máramaros bérczcin 18 éven át hiúz kivételével sok nagy és mindenféle vadat volt alkalmam rakásra lőhetni, és fegyverem soha sem csalt. Gondolkozásom hirtelenében megakadt, s e rendkívüli hibát saját ügyetlenségemnek róttam fel. Fegyveremet vizs-