Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-10 / 4. szám

52 három nap múlva kifáradt a tomboló elem ; szél nem fújt, az ég borúit volt. Kimentünk tehát a repcze mellé, hol bárom nap előtt rohanva ragadá fejünk felett a megijedt túzoktömeget az üvöltő szél. Leshelyeinket keményre fagyott hó foglalá el, s így a leshelyek megetti tengeri szár-rakások mögé rejtözküdénk, hajtónkat pedig az ellenkező oldalra küldök, hogy szemközt terel je a túzokokat. A mint a tengeriszár-rakások mögött fekve dobogó szívvel vártuk az óriás tömeg elindultál, széttekinténk s jó messze Seregélyes felöl szintén egy igen nagy csapat túzokot láttunk felénk közeledni. Hajtónk, egy egyszerű pór fiu, kit 8—9 év óta e vadászatokra használni szoktunk, nem kevésbé szemes, mint a vadászok bármelylyike s csakhamar észrevette az érkező új falkát; sejtette egyúttal, hogy alkalmasint az éhség bajtá őket ide, s egy ideig a hajtással felhagyott mig az uj vendégek megtelepednek. Leshelyeinkből igen jól vehetők ki az alig 300 lépésnyire tőlünk letelepedett új túzokokat, mint neszeltek hajtónk felé, nem sejtve közellétünket. Egyik része az ujonan érkezetteknek mohón kezdé falni a gyér hóból kilátszó repcze-leveleket, mig a másik része felemelt fejjel figyelemmel kisérte a messze dombon felbukkant hajtónk minden léptét. Fogadni mernék, hogy ez uj jövevények fele jól ismerte a veres sujtásos ruhába öltözködött ellenséget. A mint azonban észrevették túzokaink, hogy a hajtó egyenest feléjük tart, mint távoli menydörgés moraját, úgy hallók a roppant túzoktömeg felrepülését; a szárny subogás egyre hallhatóbb lett, semmi kétség: a tömeg felénk tart. Úgy is volt. Tőlem mintegy 150 lépésnyire jobbra Fekete Izidor barátom állott, ki szintén tág öblű Benesféle fegyverével a falkavezetöt lelőtte, mire a megrezzent csapat jobbra kitört, s a negyed órányira fekvő darusi repczetáblára ismét leszállott. Bízván jó szerencsénkben, kocsinkra felülve nyomban követtük a szökevényeket, és távol fekvő téglaházunktól fedve, elállottuk a néhány héttel ezelőtt e czélra ásott leshelyeinket; kocsinkat pedig a hajtóval együtt elküldök egy ujabb hajtás megkísérlésére. Nem telt bele 10 perez, midőn az óriás tömeg ismét felénk tartott. De már e napon határozottan Dr. Fekete barátomnak kedvezett a vadászat nemtöje, mert mielőtt a 400—500 lépésnyi távolságban lévő barátom fegyvere dörgését hallottam volna, a falkából két darab összekapva szárnyait a földre zuhant ...... azután haliám csak a kettős lövést. Ezután a lelőtt két vad körül összejövénk, teljes megelégedésünk kifejezésével tettük fel túzokainkat a kocsira s magunkat, úgyszinte lovainkat a túzokok pompás tollaival felékesítve haza sieténk, hogy ott barátaink dicsérő örvendezéseit elfogadjuk. Felbátorítva e jó sikertől, másnapra délután ismét kimenénk ; de már nem tegnapi helyeinkre állva;' mert ha ma lövésekkel fogadtatnak valahol a túzokok, holnap bizonnyal nem búznak arra. Mi ezt tudva, a Perkátára vezető utat akartuk elállani, mely út az egymástól negyedórányira eső két repezeföld között feküdt. Az út szélére érve, láttunk egyes