Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-10 / 4. szám

51 egy völgyben álltam és azcrt nem láthatóm a történteket. Elhagytam tehát leshelyet met, és a lövés tája felé siettem azon hitben, hogy a túzokok már elröpültek, midőn egyszerre nevemet hallom; valaki „tirót" kiált, vissza nézek és látom hogy egy raá-' sik csapat túzok egyenest feléin közeledik. Rögtön visszaszöktem előbbi helyemre, ott várván be közeledésöket, de a túzokok hallván az előbbi lövéseket, és engem is tán észrevevén, azonnal kezdtek emelkedni, s mire hozzám értek már 60 vagy 70 ölnyi magasan repültek. Láttam, hogy seréttel nem árthatok már nekik, felkaptam tehát Kirnerféle egy csövű golyós fegyveremet, kiszemelék (szokás szerint) egyet a nagyobbak közül, és reá lőttem ; — golyóm jól talált, mert a jövő másodperczben a szép him, összetörve magát a kemény talajon, lábaimnál hevert; golyóm a jobb szárny alatt fúródott be és a hátán jött ki. Az előbbi kettős lövésre kertészünk is egy szép fiatal himet lőtt. A vadászat eredményével megelégedten tértünk haza. Két különös esetet említek még meg, nem a túzok-vadászatról, hanem a túzoklövésről. Sárosd községe s lakásunk is a túzokok útjában feküvén, a mint egyik repczeföldröl a másikra szállottak volna, megesett, hogy kéznél lévén fegyverem, lőttem néha néha egyet közülök ; igy : Február 1-én a kertbe varjukat lőni mentem; egyszerre mellettem lévő öcsém figyelmeztet, mi repül ott a tölgyfák felett ? rögtön felismertem, hogy túzok. Elébe szaladtam és sikerült is lelőnöm. Három napra e véletlen szerencse után a csikóistállónál verebeket lődöztem, midőn az ott dolgozó béresek egyike kiált; „itt jönnek a túzokok !" Helyemben maradtam a két istálló között és ismét sikerült egyet közülök lekapnom. Február eleje elmúlt ezután, a nélkül, hogy valami fontosabb esemény adta volna elő magát. E hó vége felé többször jelenték csőszeink, hogy sok, igen sok, néha termérdek túzokat láttak a repczéken ; mi sokszor jól mulattunk, látva azt, minő vadásszenvedély van illy egyszerű magyar paraszt emberben is, és minő auxesisokkal ügyekszik a vadászt kicsalni. Egy napon két csősz jő be és csodadolgokat beszél a túzokok sokaságáról, melly az összes repczetáblákat ellepé. Az idő azonban olly kedvezőtlen volt, hogy legkisebb kedvünk sem lehete a kandalló jótékony melegétől messze távozni; mig végre azon biztatásomra: „hogy meg kellene kisértenünk egyszer illy időben is a vadászatot" vadásztársaim engedtek. Kimentünk tehát szánon, a havat azonban sürü tömegekben hordta szemközt az éjszaki szél, annyira, hogy csakhamar meggyözödénk a vadászat lehetlenségéről, de útunkat folytattuk, már csak azért is, hogy a túzokok leirhatlan sokaságát mi is láthassuk. Nem is csalatkozánk, mert annyi túzok egy helyen csakugyan nem is volt képzelhető. A hajtásban nem bizhatánk, mert a szél folyvást olly tömegekben hordta a havat a vadász szemei közé, hogy lőni lehetlen volt. Még is felhajtattuk vadjainkat, megtudandók legalább huzásukat. Lövésre jöttek, de nem árthatánk nekik, mert szemeinket alig nyithatók ki, azonban megelégedtünk azzal is, hogy e nagy tömegnek húzását megtudtuk. Post nubila Phoebus! bevártuk mi is a kandalló tüze mellől az idő javulását 4*