Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-30 / 30. szám

475 már az oromhoz, de újra kod ereszkedett a magasabb csúcsokra s a kopár (és azért forró) ormokkal érintkezvén, foszladozott s mi néha-néha megpillantbatók a kúptető felé lasan felcsavarodó falkát. Végre felértek s a sötétkék égbolt irányába n éles körrajzaik tisztán valának láthatók; csak kettő maradozott közülök s vizsgálgatta az alatta lévő hegyoldalt, épen nem sietve a többihez csatlakozni. A nap délpontra hágott már s én láttam, hogy ha rögtön nem indulok, alig lesz többé időm a csúcsra feljutni; s így két embert lenn hagyva, a más kettővel — a kalauzzal és egy puskafogóval, a mintegy kétszáz lépésnyire fekvő szakadékba siettem, hogy odaérhessek mielőtt a köd eloszlanék. En és a kalauz oda is értünk látatlan ; puskafogómat azonban, ki a tarisznyában holmit keresgélve maradozott, megpillantá az utólsó vadkecske s e miatt egy darabig mozdulatlan kelle maradnunk. A hely jelleméhez illő gyönyörű látvány volt a falka „patriarchája", a mint szép hajlású szarvaival s kidomborúló vad termetével e kopár szirt fokán állott. Megvallom azonban örültem, midőn eltűnni láttam, mert még nagy út állt előttünk s mi ebez komolyan hozzá is fogtunk, izzó naptányérral fölöttünk, s forró szirtekkel alattunk. Embereim mezítláb valának s nem sokára én is levetettem saruimat. Többszöri megállás után, melly alkalmakkor boldog valék, ha fejemet valamelly szirtlemez alá dughattam, végre felértünk a gerinczfokra s bár a lélek majd kiszakadt belölünk, örültünk hogy annyira vagyunk. Alattunk,°felmászási helyünk ellenkező oldalán, pár ezer lábnyi meredély nyúlt le, egykét láb széles természetes terrace-okkal körülbelöl minden negyven lábnyira. Ezeken reméltük a vadkecskéket megláthatni, de nem voltak láthatók. Messze lenn a völgyben alattunk roppant sűrűség terjedt el; körülöttünk pedig jobbra balra kopár s néhol fülepett alacsonyabb csúcsok emelkedtek, mellyekről egy-egy fehér vonal jelölte a lerohanó patak medretlen esését. Rövid pihenés után mintegy báromszáz lépésnyire másztunk tovább a gerinczen s ennek végén leültünk, gondos szemle alá) veendők az alattunk lévő vidéket. Éles szemű kalauzom félóra múlva egy vadkecske fejét mintegy 350 yardnyira alattunk pillantá meg s rögtön tudtuk, hogy a falkának közel ehez kell legelésznie. Jelekkel egyezvén meg a meglopás módjára nézve, elkezdtünk csúszva mászva közeledni, mig azt hihettem, hogy legfölebb 250 yard távolság választ el vadjaimtól s akkor ott hagyva a kalauzt, a puskafogót pedig magam után intve, lejebb csúsztam s nagy meglepetésemre hirtelen egy örtálló kecskét láttam nem várt irány bél a falka felé ügetni. Azt gondolám, most már mindennek vége. Azomban még más két darab jött elé s én arczhoz emelvén ikercsövű puskámat — lőttem. Sokat követeltem a sima öblű csőtől: golyóim rövidre vágtak. A falka megriadt, de habozva és láthatóan megzavarodva csak rövid távolságokra futott, meg-megállván nebány másodperezre s felém tekintgetvén hátra, mintha a megzavarás okát keresné. Elragadni puskafogómtól a vontcsövet, feligazitani reá 200 yard távolságra az irányzékot és lőni, egy perez müve volt. Hurrah ! egy felbukott ! Töltényt ide! Töltényt és kupacsot egymás után nyújtott emberem s én még háromszor lőttem, mialatt a vadkecskék ijedten futoztak összevissza, de nem futottak el. Egyikük térdre rogyott, de csülökre kapva ismét a többi után ment, melly most már borzasztó gyors irammal vágtatva, csakhamar eltűnt a szem elöl. Gyorsan, a mint csak tőle kitelt, szaladt