Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-30 / 30. szám

474 A viszontlátásig, helyesebben mondva a viszonttalálkozásig a Vadászlapok hasábjain. Poűmaiiiczky Frigyes. Vadkecskevadászat déli Indiában. A délnyugati monsoon megszűnt, s a hegyek, miután csúcsaik öt, hónapon át folyvást felhösapkát viseltek, újra tiszta éles körvonalokkal rajzolódtak a kék ég hátterén, a hegyoldal és gerincz friss zöld fütenyészete kellemes ellentétét képezvén a meredek és kopár sziklák szürkén tornyosúló oi mainak, elhatároztam, hogy vadkecskevadászatot kisérlek meg egy hegyen, hpl a bennszülöttek állításai szerint e vad található. Hivatalos állásom nem engedvén meg hogy éjszakára elmaradhassak, egy nap alatt [kellett szerencsét próbálnom és azon lennem, hogy az esteli vonattal visszatérjek. A megelőző napon rendelkeztem már, hogy midőn a reggeli vonattal megérkezem, két ember készen várjon, t. i. egy kalauz és egy hordár — s így reggeli nyolcz óra után négy kísérővel indúltam el, két saját puskafogómmal s a két imént említett bennszülöttel. Negyven percznyi gyors haladással a hegy lábához értünk s nem épen sürü cserjésen át mintegy 800 lábnyi magasra másztunk fel. Lihegve és lelkendezve álltunk meg a gerinczen s rövid pihenés után még meredekebb, füves, sikamlós lejtön törtünk felfelé. A reggeli köd még nem oszlott szét, s valóságos felhő gyanánt nehezedett a hegyre ; alkalmilag azonban fel-felemelkedvén, azzal kecsegtetett, hogy déltájban tiszta kilátást fog engedni, A következő gerinczen, (mert a hegy több fokozatos magaslatból állott) leültünk, reggeliztünk s vártuk a köd eloszlását, mi egy óra múlva meg is történt s a kopár meddő kúp még mintegy 1500 lábnyi magasságban nyúlt fel előttünk, holott én már azt hittem, hogy csúcsához egészen közel vagyunk. Vizsgálni kezdtük a kö és szí tlepte oldalakat, mellyeken az öt hónapos esőzés kis fütenyészetet hajtott ki. Nemsokára egy vadkecskefalkát fedeztünk fel, melly a „fegyveres ember" közellétét nem sejtve, nyugodtan legelészett. Mi természetesen meg se moczczantunk s egy — elfedésünkre épen elég nagy szirt mögé rejtőzve lestük mozdulataikat. A szép nagy fekete bak által vezetett falkában kilencz darabot számoltunk meg s én cserkészetet és meglopásukat indítványoztam, mi (a mint később kitűnt) borzasztó hegymászástól mentett volna meg, a hegyvidéket ismerő kalauz azonban leszavazott s azt mondá, hogy a falka a gerinczen át a csúcsnak tartván, könnyen szelet foghat tőlünk. Azt ajánlá, mennénk fel más oldalon a csúcsra s kedvező széllel ejtenök meg ott a pihenőket. En nem igen bíztam magamban, hogy feljuthassak az iszonyú lejtön, melly olly meredeknek látszott, hogy megmászására csak a vadkecskét hittem képesnek; minthogy azonban a kalauz ezt lehetőnek, sőt általa már megtettnek mondá, s mert a jó siker reménye kecsegtetett, elszántam magam a kísérletre. Ezalatt egy fekete pont tűnt szemembe, mintegy angol mértföldnyire a hegyoldalon, s rögtön az villant fel agyamban, hogy csak medve lehet illy fekete; látcsövem segélyével csakugyan meg is győződtem, h°gy egy termetes maczkó czammog felfelé shelyénként egy-egy hangyabolyt túr fel. Négy-öt mértföldnyi kerülés nélkül szó sem volt közelébe juthatnom s igy máskorra tartván fel magamnak bőrét, a vadkecskék után láttam. Ezek ekkor közel jártak