Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-20 / 29. szám

460 tak s letelepedni kezdtek. Helyzetükből a völgyön alá s fel láthattak , egy oldalról sem lehetett tehát közelükbe jutni, a szél pedig hátulról fútt el fejeik fölött. „Nas Charley, mi tevők legyünk ?" kérdezém. „Most semmit sem lehet tenni," felelte. „Amott egy csapat oldalvást közelebb jött ugyan, de ismét visszatért a sutával; ha esetleg erre jönnének, talán juthatnánk lövéshez. Addig is maradjunk helyben, s felváltva tartsuk szemmel a szarvasokat." Sorsot húztunk, mellyikünk aludjék elébb, s e sors Károlyt érte, ki elnyújtózva, nem sokára mélyen elaludt. Én időnként látcsövemmel vizsgáltam a falkát. Szétszórva heverésztek mindenféle helyzetben, némellyik ebként oldalán, a másik szarvasmarha gyanánt maga alá hajtott lábakkal, mig egy vén suta emelt fővel tekintgetett körül. Állva is maradt egy pár távolabb a többitől, s ollykor-ollykor harapott a fűből ; ezek világosan a falka őrei voltak. A nagy agancsárok csendesen gunyasztottak, az örtállás kötelességét a sutákra s ifjabb himekre bízván. Tovább nyugatnak irányozva látcsövemet, mintegy öt mértföldnyire egy tágas szakadékban legalább is háromszáz darabból álló falkát láttam elszórva a hegyoldalon. Habár sokkal távolabb valának, mintsem agancsaikat kivehettem volna, néhánynak a többihez hasonlított alkatából láthattam, hogy roppant agancsárok vannak közöttük. E hegyoldal már a szomszéd birtokos erdejéhez tartozott s így nem mehettünk utánuk, bármennyire szerettük is volna ezt tenni. Más irányba fordítva látcsövemet, a hangafü között egyszerre valamit mozogni láttam s kitűnt hogy ez egy vadászkalandra indult róka. So" káig követtem lopódzó mozdulatait, mig elveszett szemeim elöl. Egy még távolibb domb gerinczén három cserkész körrajzait mutatta üvegem, kik bizonyosan az imént látott nagy falkát igyekeztek meglopni s nem is gondolák, hogy egy más cserkész látja és figyelemmel kiséri mozdulataikat s mulatságát leli abban, hogy eljárásuk helyes vagy helytelen voltát megbírálja. „Mit csinálnak a szarvasok ?" kérdé álmából ébredve Károly „Régi helyzetökben vannak," feleltem. S ezzel az őrködés szerepét átadván, tokjába zártam látcsövemet s leheveredtem Körülbelül egy óra múlva Károly felkeltett. „A szarvasok mozognak, mondá, s a vén suta legelni kezd; nem sokára nyugat felé vonulnak, s így jó lesz uiáuuk 'átnunk." Talpra kelve, pár mértföldnyi vargabetűt vetettünk, hogy a vad meg ne láthasson s ügyelettel voltunk a szél irányára is. Végre egy mély útba értünk , mellyen lefelé menve négykézláb mászva haladtunk , midőn a magas hangafiivon át egy egy szarvast felénk tekinteni láttunk. Illy módon értünk egy nagy áfonyabokorkoz, melly mögül kipillantván, a falka nagyobb része nyugat felé legelészett, mig mi a keleti oldalon valánk. Az erősebb agancsárok még mindig hevertek egy zöld folton, tőlünk mintegy százhúsz yardnyira. Károly ovatosan vette elő látcsövét, hogy megnézze, melly ik az erösebb agancsu. Kis vártatva megjegyzé: „Két szép fejűt látok; az egyik vagy tízes vagy páratlan tizenkettes, a másik nem olly sokvégü, de az agancs tülkei vastagabbak. Szorosan egymás mellett feküsznek." Még néhány lépésnyire kúsztunk elébbre, aztán lövésre készülve vártuk a szar-