Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-20 / 29. szám

459 hogy erős testalkatán kivül nagyszerűek agancsai, mellyeken tizenkét véget számolhattam meg s egyikük markolatba végződött. Ép ekkor hallottam lövéseidet. A szarvasok füleiket hegyezték, emelt fővel bámultak egy rövid perczig, aztán ismét folytatták a legelést és lassacskán lépdegéltek felfelé. Nyolcz vagy tíz perez múlva szarvasaim egyszerre neki iramodtak nyugat felé s e megriadás oka is azonnal kitűnt; hat vagy hét szarvas tudniillik, kétségkívül az általad megugrasztott falka, vágtatva jött keletről a hegyoldalon s az én falkámat is magával vonta. Tudtam, hogy erősen kell futnom, hogy elvághassam útjokat, de rászántam magam a kísérletre. Az áfonyabokrok közötti mély ösvényben, melly jó rejtekhelyül szolgált, felfelé másztam, s mihelyt hihettem, hogy a szarvasok nem láthatnak többé, olly gyorsan futottam, a mint csak birtam. Egyszerre megláttam a szarvasokat mintegy 300 yardnyira, a mint nyugotnak a mocsár felé futottak. Meg valék győződve, hogy bármint riadjanak is meg, futásuk jelen egyenes vonalát megtartják. Ledobtam kabátomat és látcsövemet s rézsútos irányban szaladtam feléjük. Csakugyan, a mint vártam volt, zsinóregyenesen mentek szokott forgójukon a mocsaras dágványos hely felé. Megálltam ekkor s a pillanatnyi pihenés alatt szemügyre vettem az általam akkor tizenkettesnek vélt agancsárt, melly nehéz terhével a süppedékeny talajban hizott ökörként ügetett vagy 150 yardnyira tőlem. Bevárva a pillanatot, midőn szélesoldalt fordult felém , egy lábnyira előbbre czélozva lőttem; a golyó lapoczkájába vágott, szarvasom felugrott, mélyen a dágványba süppedt, s darabig még ingadozva, összerogyott. En ezt a legszerencsésebb lövések egyikének tartom , mert mellőzve a távolságot s azt, hogy a léhlzetböl csaknem kimerülten kellett lőnöm, alig remélhettem, hogy útjokat elvágni még jókor érkezhessem." Mind a hárman hozzá fogtunk , hogy a szarvast a dágványból kemény talajra vonszolhassuk, honnan majd haza szállítható legyen; s jól elfedve a megjelölt helyen hagytuk. Aztán hadi tanácsot tartottunk a teendők iránt, valljon megpihenjünk e babérjainkon s haza térjünk-e reggelizni, vagy a völgy nyugoti felső hajlására menjünk-e megnézni, nincs-e cserkészhető szarvas. Végül határozattá lett, hogy Jan menjen haza emberekért és ponykért a szarvasok elszállítása végett, mig mi a mondott helyen kémszemlét tartunk. Mialatt így beszélgetnénk, vijjogást hallánk fölöttünk, s feltekintve, gyönyörű arany sast láttunk lecsapni s ismét magasan emelkedni a légbe. Alkalmasint a szarvashullákat érezte meg. Szarvaslakta erdőkben a sas sűrűn tenyészik, mert fészkeit senki sem bántja. Nem úgy a grouse vadásztereken, hol e ragadozó szárnyas a legnagyobb üldözés tárgya. Károly és én ezzel azon hegygerincz felé tartottunk, mellynek nyugoti lejtőjét szándékoztunk megvizsgálni. A kellő pontra érve, elővettük látcsöveinket és szétnéztünk. Néhány darabot csakugyan láttunk is nagy távolságból, s abban egyeztünk meg, hogy nem zavarjuk, míg le nem telepesznek, mikor aztán valószínű, hogy délutánig nem mozdulnak s így elég időnk lesz meglopásukra. Eközben az éhség sürgetőleg kezdett jelentkezni, elővettük hát hideg reggelinket s kényelmesen megtelepedve falatoztunk, arcezal folyvást azon vidék felé fordúlva, hol a szarvasokat láttuk. Ezek, mint látcsöveink mutatták, egyre fölebb húzód-