Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-20 / 29. szám

456 nád el, én pedig Oraggan Rawnra mennék, meglehetős bizonyosan juthatnánk lövéshez." „Nem rosz terv, mondám, talán hivatnék elé Jante Jan az erdész lévén, ki értette mesterségét és ismert minden pontot, hol valószínű szarvast találni, s tudta is a módját, mint kelljen ezt meglopni. Érette küldtem tehát s a whiskey palaczkot az asztalra tétettem. Pár perez múlva dübörgés az ajtón jelenté megérkeztét,mi csendes kopogtatás akart volna lenni, de erős zörejével elárulá , hogy az illető izmos kar nem igen tudja a kellő mértéket alkalmazni. A kitáruló ajtón egy magas , edzett, őszbe csavarodó Highlander lépett be, vagyis inkább állt meg a küszöbön, egyik kezével az ajtó felső élét kapván meg, nehogy ez nagyon is hátracsapódjék. Néhány átalános tárgyú szó váltása s a kinált „papramorgónak" bő megizlelése után , a napi rendre tértünk. „Nas Jan, kezdém , e héten nem sok szerencsével jártunk ! „De nem ám, sir ! Ez a meleg időjárás ellenünk van. Völgyeink alant íeküsznek s a szarvas a legyek miatt nem akar ott maradni; de hát épen körül néztem az egen, néhány nagy felhőt láttam, s hiszem hogy nemsokára , jó időnk lesz." — Jan tudniillik az esőt és szelet tartotta jó időnek, melly a szarvast a magaslatokról a lombernyös völgyekbe hajtja. „Hány órakor induljunk Jan?" kérdé barátom. „A nap kevéssel öt óra után kel, s a szarvas ekkor már felment a völgyekből, jó volna tehát már elébb a szorosoknál lennünk. Az év e részében a fővad már korán vonul fel s így ha négy óra előtt indulunk, úgy hiszem jókor érkezhetünk." „Jól van Jan, de hát a felkeléssel hogy leszünk." „Oh az se baj. Majd felkeltem én az urakat; hanem hát jó lesz indulás előtt reggelizni s igy fél órával elébb majd Richárd ablakán kopogtatok, aztán meg a fegyvereket is ma este kellene elkészíteni, mert holnap reggel a kilövés megriaszthatná a vadat." Puskáinkat — én Lancaster-csövemet, Károly pedig Purdey-féle hatalmasan lövő fegyverét — s a kora indulásra mindent elkészítvén, aludni mentünk. Azt hi- « vém, hogy alig aludtam még valamit, midőn ablakom erős megzördülésére s Jan e szavaira ébredtem fel: „Virad nem sokára s nehogy időt veszítsünk, jó lesz felkelni." Gyertyát gyújtván, láttam, hogy csak kettő és fél az óra, de nem volt mit tenni, fel kellett kelni, s az ebédlőben lobogó kandallótüzet és meleg reggeli reményeit találván, derültebb kezdett lenni a világ. Néhány perez múlva Károly is megjelent. Pár kupacs elpattantása után megtöltöttük fegyvereinket s a reggelihez láttunk, bár illy kora hajnalban az embernek még a skót hegyek közt sincs legjobb étvágya. Kimenvén a szabadba, az első öt perez alatt olly sötétség vett körül, hogy csak üggyel bajjal haladhattunk előre. Fokonként azonban megszokták szemeink a homályt s mentünk, egy-egy gödörbe lépve vagy megbotolva a fűből kiálló granitdarabokban. Nemsokára egy bérezi patak medréhez értünk, melyen szirtről szirtre lépve kellett áthaladnunk, mi nem épen könnyű feladat sötét éjjel, annak lévén kitéve, hogy egy hibás lépéssel lábszárainkról hántjuk le a bőrt, vagy a hideg vizbe zuhanunk. E bajon is túl lévén, egy háromezer láb magasságú hegy állt előttünk s utunk , hogy rendel-