Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-09-30 / 27. szám

428 Mit tegyek már most ? Hevenyészve megírjam-e a megkezdett czikket, vagy a befejezettet adjam? Az állat, mellyet észlelék, olly érdekes, s életmódja, szokásai még olly kevéssé ismertek nálunk, hogy érdemes reá az olvasók figyelmét felhívni. E szerint, a cserét nem tartva rosznak, adom ez állat ismertetését azon remény kifejezése mellett, hogy Xántus barátom, mikor ideje engedni fogja, majd közzé teszi az ez állatról Mexicóban szerzett tapasztalatait, mellyeknek közlése által nemcsak e lapok olvasóinak élvezetet fog okozni, hanem e czikket kiegészítve a tudománynak is szolgálatot teend. A mozgór, Nasua Mexicana, Nasenbár, mintegy másfél láb hosszú ; farka kevéssel rövidebb testénél. Színezete szürkés barna, hasa rozsdasárga, farka fekete gyűrűkkel csikóit. Orra vékony, hosszúra nyúló, mozgatható s orrmányszerü. Lábai erös karmokkal fegyverzettek. Testalkatát tekintve , némileg a borzra emlékeztet, mig viszont feje a hangyászokat juttatja eszünkbe. Ez állatról már sokat irtak össze az európai szobatudósok , még pedig annyi egymással ellenkezőt, hogy már csak a végett is czélszerii ismertetését adni alapos és igazságos természettudósok nyomán. Némellyek szerint vad s csak nehezen szelidithetö. Xántus azt állítja, hogy könnyen megszelídül s Mexicóban sok helyen tartják. Ezt mondja Saussure is , ki nemcsak saját hazájában észlelte ezen állatot, hanem egy párt áthozott magával Európába. E jeles természetbúvár érdekes adatokat közöl életmódja és szokásáiról. „Különös — irja — hogy egyetlen mexicói utazó sem említi fel ezen emlőst, melly pedig ott a legközönségesebbek egyike.*) Erdőkben minden nyomon találhatni őket fákon mászkálva vagy a földön keresgélve a lomb k özött táplálékul szolgáló rovarokat. Ugy látszik, hogy Mexicónak emlősei közül ez legkönnyebben keríthető kézre, mert nagyon gyakran találni az indusoknál fiatal mozgórokat. 1855 nyarán Saussurenak vittek egy fiatal, alig 8 —10" hosszú „Coati-t," mint ott ez állatot nevezik. Felnevelése tejjel, kenyérrel, hússal, nem nagy fáradtságba került, mindentevö lévén, könnyű a tartása. Kiskorukban igen szelidek, habár néha játékból, éles fogaikkal gazdájuk keze után kapnak. Saussuret az általa felnevelt példány hónapokon át követte utazásai közben a nélkül, hogy csak egyszer is menekülni akart volna. Szelídsége daczára voltak perczei, a mellyekben megmérgelődve harapni akart, azonban könnyű büntetés is képes volt az illy merény abbanhagyására birni. Illyenkor fejét mellére hajtva, orrát előlábaival — mintegy védve — eltakarta s békén tűrte a verést. Ugyanazon évben még egy nőstény Coatit szerzett, melly az előbbinél is szelídebb lett. Tulajdonosuk 1856-ban mind a kettőt Észak-Amerikán át magával Európába hozta. Útközben a hideget jól kiállották, daczára annak, hogy az iránt épen nem voltak fogékonytalanok. Néhány hónapig Saussure Genf melletti birtokán tartotta őket. Sétái alkalmával szabadon követték őt s az emberek társaságában mulatságot találtak. Künn a szabadban jobbra balra szaladgáltak, felmásztak a fákra vagy gödröt kapartak a földbe. *) Talán épen ezért nem tartották figyelemreméltónak.