Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-30 / 3. szám

40 Valóban akadály-kocsi zást vittünk véghez, vágtatva mentünk keresztül ugarföldeken, réteken, nyaktörő szántásokon, sőt árkokon és töltéseken is, és egy hidon, melly egy 30 lábnyi széles , vízzel teli árkon vitt keresztül s itt olly hirtelen kanyarultunk a sark körül, miszerint a jnyerges lónak ugrania kellett, hogy terra firm a-t érjen, a bal kerékpár pedig az egész padlószélén végig a levegőben függött. Egy gondolatnyival még oldaltabb s mindnyájan hideg fürdőben részesülénk vala. Megszabadul va az iszapgödörben való megkereszteltetéstöl, s az előkelő kéz által egy lopva tett oldaltekintetre méltatva, az arabpár élénk ügetésbe esett, — a Kaiser strassét a legkényelmetlenebb helyen vágtuk át, érintettünk egy húsz lábnyi magas dombot, mellyen a gróf évek előtt szánkóval hajhászott lefelé, — innét pedig egy árnyas és bokrokkal benőtt uton a szál-erdőbe hajtottunk. Vagy száz lépésnyire előttünk néhány fáczán nyomult be a cserjésbe, ezek csak csirkék voltak, alig tett azonban az arab pár vagy husz galopp ugrást, váratlanul egy egész csapat tyúk vonúlt át az uton, s a közvetlen mellette fekvő mezőn telepedett le. „Milly nagy volt a csapat?" e kérdéssel fordult modern Crichtonunk a jobbján ülő fiatal T. herczeghez. — „Tizenegyet számláltam!" — „Helyesen, látja ön a kakast? — „Barátom" szólt erre hozzám, „hamar a puskámat!" Sietve vettem elő az ülés alól a kétcsövű lancastert, a töltés egy perez alatt a helyén volt, — erre a gróf a gyeplöt bal kezébe vévén, jobbjával megragadta a fegyvert, *en pistolet" czélzott, a puska szája ép a herczeg orra alatt — feszült pillanat — durr ! s a kakas hatvan lépésnyire tőlünk a fűben hevert. Mielőtt még elhúzódott a füst, már elhoztam volt a madarat, s a leeresztett kakasú fegyverrel együtt a kocsiládába dobtam. — Ezt, a diadal legkisebb jele nélkül (mi, szemtanúi, még merevülten) csendes nyelvcsettentés követte; — eszeveszetten rohant a nyugtalan arabpár az erdőnek, egy jó lökéssel künn voltunka kerékvágásból, leirhatlan fordulatokat merészkedve tánczoltunk tova a fatörzsök között, majd egyszáz éves tölgy körül kanyarodtunk, majd két közel álló bükkfa között suhantunk el, — úgy, hogy én személyiségem vékonyítandó, mint a Gaudyféle szamár Mantuában, lélekzetemet tartám vissza, — most függélyesen le valamelsy gugyorba, majd megint tetőirányosan fel a meredeken, árkon-bokron, levágott törzseken keresztül, a legsebesebb iramban. Mintha gözkocsin volnánk, táviró-oszlopok gyanánt surrantak el mellettünk a fák, a vad ijedve keresett menedéket, az illy jelenethez nem szokott valóban azt hihette, hogy a megtestesült ördög kergeti nyomban. Bámulatom a legmagasabb octávában libegett, midőn járműnk hosszú közelgetéssel, egy a kocsitengelyek szélességével biró cseklébe bekanyarúlt és — láttad e valaha ? — a gallytöltésen tova zörgött. Végre a szegély egy főútra tort be, s egy perczczel később egy korlátfa előtt késedelmeskedtünk, amint az már a megelőző éjjel is akadályúl gördült volt elénk. De bezzeg nappal más útmódot követtünk, — egy kemény ostor suhintás az akadálynak neki menni kényszerűé a jukkereket; eszméletlen ágaskodtak fel ezek majdnem egyszerre, előlábaikkal félig letörték a gerendát, átugrották a düledéket és erőszakos légszökéssel hurczoltak minket magok után.