Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-30 / 3. szám

41 Menydörgös menykő! ilyen ugrás eddigi tapasztalás körömön kivül esett. Az erdő közepén, zordon idő és hideg szél ellen megvédve, vörös téglá bél épített idomító istálló áll, tágas és takarékos, vagy húsz lónak ad helyet, s részint nyitott, részint széles elzárt lóállásokra van beosztva. Jackson még nem tért volt vissza Prágából, mért is két vagy három lőállás üresen állt. Macbeth, egy csontos és jól kifejlett alakú csődör, és egy dologra termett vadászkancza, mint a legújabban vett angol lovak, azonnal magokra vonták társaimnak figyelmét; nekem legjobban tetszettek, a tüzes és zömök Ewige Jude, és Zukunft, a gyors lábu kancza, ap. Ephesus, any. Zeta. Miss Fortunát, setétpej lányát St. Gilesnak és Marthának, nem rég vette meg a kladrubi udvari ménes, és Macbethtel együtt Jackson kezeire lön bizva. Innen alig tiz perez alatt, puha erdőutakon az idomító tért é

rik el a lovak. Ez tekintve terjedelmét úgy, mint talajának alkotmányát, nem jogtalanul tartatik az Ausztriában levő idomitó-terek legjobb s legjárbatóbbjai egyikének; az egyik oldalon át vágja az erdő szélét, a másikon pedig mohos rétekre terül el, és bizonyos zsombik földre, melly sem a száraz években nem lesz nagyon kemény, sem sok eső után nem válik túlsüppedőssé. Ezenkívül szabadságában áll Jacksónnak az erdőt sétahely gyanánt használni. Erre a gróf az emiitett idomító térre akart bennünket vinni, hogy egész versenytelepét láthassuk. De mielőtt hátat fordítottunk az istállónak, hősünk megnyergeltetett egy nyers négy éves félvér kanczát, mellynek hátúlsó lábszárai feltünöleg rövidek valának ; ráült, s a legszeszélyesb fordulatokat téve nyargalta meg azt előttünk, néhány árkot és kocsirúdat ugratott át vele, mellyet esetleg ép meglátott volt. Én tökéletesen el valék arra készülve, hogy a chlumetzi lovak be vannak tanítva, a vendéget rúgásokkal és apportirozással fogadni és köszönteni; azonban csalódtam e hitemben, mert mind a versenylovak, mind pedig a mindennapi hámszolgák otthon felette jámborul viselték magokat, nem vették észre még a legkisebbet sem, habára legaggasztóbb dolog történt is körülöttük. Midőn ismét kocsira ültünk, körülbelül három óra lehetett; útrakelésre intett tehát gazdánk, és elhatározva látszott lenni, a hazamenéssel semmi haszontalan időt el nem harácsolni. Galoppban indúlt meg a jukkerpár; a lerombolt korlátfán át egy második légszökést kisérlett meg; a legközelebbi sorompónál egy mély árokba kanyarodtunk; a kerekek majd az ég felé néztek; repültek a tátosok a fenemlített szálerdőn keresztül s az ősziesen lombtalan tölgyek közt rejtőző versenytéren át — s eszeveszett futásukat csak egy negyedóra leteltével a meglehetősen meredek kastélydomb tövénél fékezték. A másik két kocsi nem volt képes bennünket ugyanazon iramban követni, kivált miután a hajtó urakban hiányzott a minden úthoz és ösvényhez való bizalom, a melly utakat pedig Octavián gróf illy alkalmakkor fel tud használni. így tehát már jó darabbal előzhettük meg a társaság másik részét és mindenesetre több mint elegendő időnk maradt az ebédhez való öltözködéshez. Gazdánk is valóban így gondolkodott, mert a helyett hogy a vendégszerető kastély kapuja előtt tett volna le bennünket, mielőtt valami roszat gyanítottunk