Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-30 / 24. szám

375 neme keletkezett falunk lakosai közt, kik a megyében legrosszabb jellemiíek hirében álltak, s kik most a birkalopás üzletére adták magukat. Ennek azonban hamar bevágtuk az útját. Ha a bérlök keveset törődtek is ezelőtt a hirrel, hogy ezt vagy azt az erdőt a fáczánoktól jól megtisztították a vadorok , de azt egy napról a másikra nem igen szerették hallani, hogy Smith vagy Róbert bérlőnek ez éjjel ismét egy juha veszett el, s miután a juhtolvajok napról napra vakmerőbbekké váltak, a bérlők tanácskozást tartottak a teendők iránt. Az angol bérlők nem egy könnyen piszkálhatok fel, de ha egyszer fel vannak piszkálva, akkor aztán a határozat és tett emberei. Most is rögtön társulat alakult s a faluból és szomszédságból vagy ötven ember állt össze, közel száz font Íratott alá s egy reggelen egy londoni ebkereskedő állított be Jack Russelhez, hozván magával két máj színfolttal tarkázott fekete vérebet. Délután egy jó mellű ficzkó, ki patkányfogással kereste élelmét, birkafő-vonszalékkal indúlt útnak, olly utasítással, hogy a két szomszéd falun át vonszolva a birkaföt, serházunkba térjen vissza s ott üljön, míg a kutyák meg nem érkeznek. Két órai időelőnyt adtunk neki, aztán nyomra vittük a kutyákat. Öröm volt látni, milly élénken indultak a szimaton az udvarból. A szimat meleg volt, a kutyák egyenesen, és keresztül kasul minden kanyarodáson szilárdan mentek rajt s emberünk alig ült még negyedórát a serházban, midőn a vérebek mély hangú ugatása az ajtónál jelenté hogy itt vannak. A kis serház szokás szerint tele volt vadorokkal és birkalopókkal, s nagy volt meglepetésük, midőn a londoni ember a két vérebbel betoppant, míg a patkányfogó az asztalra ugrott fel, s piszkos szűre alól a birkafőt ledobta s magát színleg, mint bűnöst megadta. Pompás egy játék volt ez. Az arczokat vizsgálva, minden jelenlévő juhtolvajra akár ujjal mutathattam volna. A vérebek Russelnél tanyáztak, ö volt mesterök s a patkányfogó hetenként kétszer hurczolta még a vonszalékot. Ennek híre gyorsan szétterjedt s a következett három négy hónapon át egy bérlőnek sem veszett el juha. Egy szombat éjjel azonban, ép ellés idején martiusban Jack Russell saját nyájából loptak el egy hizott juhot. A lopást reggel öt óra tájban fedezték fel. A talajt deres harmat lepte s a szimat hamar kihűlt rajta. A vérebeket azonban azonnal nyomra vezették s ezek két órai lassú irammal egy hat mértföldnyire fekvő kis faluhoz vittek minket. Nyomról nyomra biztosan jártak a szimaton, míg egy házikó ajtajához értek , honnan nem akartak tovább mozdúlni. Mr. Russell nem sokat habozott, van-e nincs-e joga a házba bemenni s berúgta az ajtót. Két férfi ült reggeli mellett, párolgó birkapörkölttel előttük s a szoba szögletében ott hevert az imént lehúzott juhbör. Ezt lefoglaltuk s másnap a két ember törvényszék elé került, és hét esztendőre transportáltatott. Ezentúl nem hallottunk juhlopásrél; de a vérebeket megtartottuk s a vonszalék vadászat olly divatos mulatsággá vált bérlőink közt, hogy rendesen minden üres napon, mellyen a falka nem ment ki, megtartottuk. Többnyire húsz harmincz jó lovas jött össze a találkozón s miután Jack Russell jó szimat idején mindig egyenes vonalat tűzött ki, vonszalék-vadászataink megannyi akadályversenyhez valának hasonlók. Ez épen ínyére volt környékünk akkori lakóinak, (szeretném tudni kik lakják azt most), különösen szerette Jack Russel, kinél mindig volt vadászatra idomi-