Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-30 / 24. szám

374 hogy az erdészt Hammerton rejtekhelye felé csalogassa. A csel sikerült s ha a gondviselés nem őrködik, Hammerton gonosz tetteinek lajstromához gyilkosság is járulandott. A jó szerencse úgy akarta, hogy három mezei munkás ép a csenderes felé tartson, különben az erdész nem maradt volna élve elmondani a történteket, mert Hammerton ott állt fölötte felemelt fegyverrel, hogy megadja néki a végcsapást, midőn a távolabb álló pajtás kiáltása figyelmezteté öt a három érkezőre, kik mintegy ötven lépésnyire ép a sövényen ugráltak át. A végcsapás ennélfogva elmaradt s ö a sövényen át azonnal a csenderesbe ugrott és pajtásával együtt elillant. A munkások azonban látták öt, dc egy sem merte üzöbe venni s inkább a látszólag élettelen erdészt vették gondjuk alá. A legifjabb és legtevékenyebb közülük a ponyn a faluba nyargalt hirt adni a történtekről; a másik kettő az útra vitte ki a testet, s kevesebb mint fél óra alatt ott volt Johnson testvérének szekere, melly öt az erdészlakba szállította. Feje irgalmatlanéi be volt ugyan zúzva, de nem halt meg; sebláz állott be s élete hetekig hajszálon függött. Erős testalkata azonban kiállotta a veszélyt s habár soha sem lett belőle többé az az ember a ki volt, de azért megtartotta erdészi állomását azon szigorú feltétel alatt, hogy soha többé éjjeli körjáratokban nem veend részt. A valóságos nappal történt támadás nem maradhatott büntetlenül. Johnson ura száz font jutalmat tűzött ki Hammerton elfogójának ; egy londoni jó nyomozó rendőr vállalkozott üldözésére s nem sokára el is fogta öt Londonban. Esküdtszék itélt fölötte és balált mondott reá. Czimborájára nem lehetett ráakadni s Hammerton sötét megjegyzése, hogy „pajtását el nem árulná , ha a kötélt érezné is nyakán" kevés reményt nyújtott a rendörségnek többet tudhatni meg felőle. Hammertont tengeren túlra szállították. Miután néhány évig, mint fegyencz szolgált, szabadságlevelet kapott oly kikötéssel, hogy Európába visszatérnie nem szabad; s midőn az aranyásá sok megkezdődtek, oda ment és ritka szerencsével dolgozott. De szeme világa elhagyta s pálinkamérést állított fel a californiai határszélen. Egy talunkbeli fiatal ember esetleg oda vetődött, s miután senki más nem volt a csárdában, egy szőrös, bozontos vak emberrel állott beszédbe, ki a lóczán pipázott. Ez kérdé töle hova való? s kisült a beszélgetésből, hogy vándorunk a bires Bili Hammerton vendége , azon emberé, kit ö soha sem látott ugyan, de a kiről sokat hallott, s ki ezenkivül legkisebb furdalást vagy megbánást sem tanúsított az elkövetett vétkekért, söt kijelenté, hogy csak azt sajnálja, hogy átkozott vaksága miatt nem térhet vissza hónába, különben majd megmutatná stb. stb. Sok illyen ember van az ausztráliai és az amerikai aranyásásoknál, kiknek arczán ott a letörülhetlen bélyeg, s kiknek rosz akaratú eltorzult vonásaira tekintve, méltán kételkedőleg kérdhetné az ember: váljon lehetett-e valaha ezen ember csecsemő ? Olly emberek ezek, kiknek főgyönyörüségük abban áll, hogy saját tolvajnyelvükön beszélik el egymásnak gonosz tetteiket, a mint kurta pipáikat a tanyatüz vagy a kunyhó tűzhelye mellett szívogatják. Sokszor ültem ott velük s hallgattam beszélgetésüket, de talán egyetlenegyszer sem hallottam tőlük a múlt fölötti bánat kifejezését. A banda most már tökéletesen feloszlott, s ezentúl ritkán lehetett a csőszök és vadorok közti éji összecsapásokról hallani; de a törvénytelen sportnak egy más