Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-20 / 23. szám

362 núltak ; de a száraz sövény recsegését, a mint átugráltak rajta, meghallotta Johnson éles füle s úgy haliózott embereire, mint egy kopófalkára. A csőszök azonban a hoszas szaladás után jobban kifogytak a szuszból mind a vadorok — s habár a megkezdett üldözéssel nem tágítottak, a vadorok még is hamarább elérték az erdőt. — Mihelyt itt biztosságban érezték magukat, csendes hoszú süvöltéssel jelezték helyeiket czimboráiknak s néhány perez múlva az egész banda a nagy tölgyfa alatt egyesült, feszült léhlzettel várva a csőszök jöttét. Ha a vadorok beérik azzal, hogy a fogott nyulaknak csak egy részét vigyék el s csendesen ellopózkodnak, alkalmasint megmenekültek volna : de ök az egész zsákmányt s mintegy tizenöt font értékű hálóikat is meg akarták menteni és mocczanás nélkül álltak, i-emélve még hogy a csőszök nem látják meg őket. Kék világítók és röppentyűk nem voltak még akkor használatban, legalább soha sem hallottam róluk, s leginkább azon csodálkoztam, hogy a csőszök egyike sem hordott magával tolvaj lámpást. Johnson meg volt akadva. Nem merte embereit két részre osztani, mert habár a vadorok teljes számát nem is — de tudta hogy sokan vannak. Semmi vezérfonal sem lévén kezében, haszontalannak tartotta a vadorokat az erdőben üldözni; összehívta tehát embereit egy kis tanácskozásra a teendők iránt s ez szerencse volt, mert időt nyertek kipihenni s összeszedni magukat a bekövetkezendő eseményre. A terebélyes tölgy, melly alatt a vadorok összegyülekezve lappangtak , egy erdei vigályoson állt, mellynek bokortalan sík gyepe minden oldalról mintegy száz yardnyira környezte a fát. A csőszök e fától talán kétszáz lépésnyire tanácskoztak a sűrűben, nem is álmodva milly közel vannak a vadorokhoz. A csőszök hihetőleg megfordúltak volna, ha egy szélroham hirtelen el nem űzi a felhőt a holdról, melly most néhány perezre teljes pompájában világította meg a tájt. E néhány perez elég volt arra, hogy a csőszök megpillantsák a vén tölgy alatt kustorgó vadorokat s Johnson diadalmasan kiáltott fel : „Ott vannak! rajta fiúk!" E kiáltásra nem maradt egyéb hátra a vadoroknak, mint megállni helyben s férfimódra küzdeni. A csőszök a nyílt térre rohantak, de a vadorok félelmes homlokzatot képezve egy sorba állottak — s minden csö szája a csőszökre irányúit. Ezek habozva hátrálni kezdtek, de Johnson biztatására újra közeledtek. „Ne bolondozzatok atyafiak!" szólt a vadorokhoz Johnson, „ismerünk mindnyájatokat, egytől egyig, jobb hát ha szép szerivel megadjátok magatokat!" E felhívásra a vadorok részéről gúnyos kaczaj se kiáltás hangzott : „Jertek hát ha mertek!" — Johnson vére felforrt. Felismerte a csapatban régi ellenségét Hammertont s feltette magában, hogy elfogja, vagy ott vesz. Mit se gondolva a következményekkel, feléje rontott s a csőszök nem széles, hanem hoszú sorban követték, egyik a másik nyomában. A támadás olly gyors volt , hogy csak két puska sülhetett el s egy golyó a csőszök egyikének ezombjába fúródott: „Ne lőjetek! puskatusra fiúk!" ordítá Hammerton, félreugrott s puskája agyával Johnson/fejére akart csapni, de a vasvilla jó szolgálatot tett, felfogván a csapást, melly alkalmasint agyvelejét fecscsentette volna szét s a következő perezben Johnson vasvillájának ütése teríté a földre Hammertont. A vadőr leesett s az erdész — ütésközben egyensúlyt vesztve reá zuhant. Hammerton még csak meg sem kábúlt, bulldog módjára ragadta torkon Johnsont s a két erős ember halálos ölelkezésben bem-