Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-08-20 / 23. szám

354 midőn a találkozóra értem, múlhatlanúl ez volt a hozzám intézett első kérdés: „Hallotta-e már, milly gyönyörű vadászatunk volt kedden vagy csütörtökön ?" — azon a két napon t. i. mellyet elmulasztottam. Csak két lovam volt s hetenként két napnál többet nem lehetett felhasználnom, s még ez is sok volt olly idényben, a minőről ezennel irok ; de eddig még csak ment a dolog. Novemberben három roppant futamunk volt s én mind a hármon jelen valék; de a találkozók még mind távoliak voltak s a fő-fő még csak ezután következett. Végre megjelent a rég várt hirdetés. - „Szombaton a findoni vámháznál," s minden ember ugyancsak készült a nevezetes szombatra. Egy ember se volt társaságunkban, ki inkább egy heti ebédléséről ne mondott volna le, mint a findoni vámházi találkozóról, s a findon-pusztai róka aztán rendesen egy hónapra való beszédtárgyúi szolgált. Szerdán is jó vadászatunk volt már , szintolly jó, de egészen különböző talajú téren, mint a minő a findoni. Itt ez idényben még egy szer sem találkoztunk; de minthogy ez mindig szombati napra esett, s én tudtam, hogy nem sokára rákerül a sor, telhetőleg kíméltem szürkémet (ez volt a jobbik lovam) s rendesen szombati napokon lovagoltam. Csütörtökön ép a reggelinél talált a hirdetés s öt perez múlva már az istállóban valék, közölni lovászommal a jó hírt. Ez épen jártatni volt a szürkét s azon kedves újsággal lepett meg, hogy „ő nem tudja mi lelte, de baja van a szürkének, nem akar enni, egész nap köhögött s úgy látszik nem heverte még ki az utolsó szombatot." A ló csakugyan rosszúl nézett ki. Még az nap állatorvost hozattam; másnap influenza állott be s orvosi tanácsadóm azt jóslá, hogy ez legalább is egy hónapig istállóra szorítja paripámat. Mihez fogjak most ? A Findon-vámházi találkozó elmulasztásáról szó sem lehetett s így a pejt kellett elővenni, noha a mult szerdán ez is mokányú, megizzadt. Alig lehetett ugyan méltányos dolog most újra rászorítani, de hát nem te hettem róla, ha csak a szombatról nem mondok ie. Jól mondja a skót: „Rosz ügy az, melynek védelmére ürügyet sem találunk;" s bár beláttam, hogy pihenésre van szüksége s hogy kár a természetet erőltetni, mindamellett így okoskodtam magamban : „A fagy, melly ez időtájban rendesen be szokott állni, most sem maradhat el már sokáig s ekkor majd mind a két ló kinyughatja magát. Aztán nincs is szándékomban egyéb minthogy a rókatalálást lássam. Ha a lovat a megelőző estén előre küldöm, egy két mértföldet majd csak tehetek rajta a nélkül, hogy nagyon zaklatnám s aztán akkor fordulok meg a mikor tetszik. „Na hiszen szép kis okoskodás volt ez! Jól tudtam, hogy inkább egyik karomat vágatnám le, mintsem megforduljak a futamból a findoni pusztán, ha lovamnak még egy ép lába van. Mi pedig a rókatalálást illeti, úgy inkább egészen honn maradtam volna, mintsem azt látni menjek, mint tör ki a róka a rejtböl s csak nézzem, mint hajtják a kutyák a világnak legszebb vadászterén. Mindamellett éreztem, hogy nem jól cselekszem s egész délelőtt bántott ez öntudat; gyakran történik azonban, hogy a koczka az utolsó pillanatban, épen midőn legkevésbbé várnók, fordul jobbra. Findon közel tizenkét mértföldnyire feküdt, s én ép az istállóban valék megtenni a rendelkezéseket, hogy Jem a pejjel délután indúljon, midőn egy rongyos suhauez izenetet hozott „Mustéi- Russeltól," látogatnám meg rögtön őt. Kérdeztem a fiútól, tudja e mi ügyben van rám szükség, de minden a mit kivehettem belőle, abból