Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-20 / 20. szám

.314 tem, hogy ez lehetetlen, mert a hajtók csak jó szántokból jönnek. Kapnak ugyan fizetést, de ez magában épen nem venné rá őket; sokkal inkább ösztönzi a vadászat gyönyöre és a lövés reménye; másokat meg nem kapni, ugy hogy ha ez oláhok szolgálatukat megtagadnák, nem lehetne itt vadászni. „Nem perelhetek velők — mondá a tábornok parancsnok — sem meg nem tilthatom, hogy vadat ne löjjenek. Általában már magát azt, hogy velünk eljönnek, mintegy szívességül tekintik, s ha eljönnek, a magok esze után járnak. Ámbár fizetem őket, azt mondják, hogy a vad ép ugy van érettök, mint érettem. Többen az itt levők közül tehetős bérlök és földbirtokosok. Nincs felettök hatalmam." Ez is egyike azon erdélyi sok anomaliának, melyekkel később még jobban megismerkedtem. Az ember megfizeti a munkát, de azért munkása a maga esze után dolgozik. De még nem is nagyon tanácsos e munkában hibát lelni, ez legalább is igen keveset használna, de az ember azt is nyerhetné vele , hogy végkép felmondanák a szolgálatot. Azon pontról, hol most állottunk, könnyű a 8000 1. magas Surulra, Erdély egyik legmagasb hegyére följutni. Az ember Oláhország határán van ugyan, de minden kilátást oda, hegység zár el, csak az innenesö oldalra van a szemnek nagy szabad tere. Megláthatja a Kárpátokat, és messze távolban aToroczkó melletti gúla alakú szirteket, lábainál fekszik a helységekkel megrakott gyönyörű Olt völgye, és távolabb a szebeni terjedelmes sík. Éji táborunk pompás volt. Helyiségét, az erdő szélén, minden oldalon halmok oltalmazták. Az emberek nagy balommal hordtak össze száraz lombot és fenyögalyakat, és beterítvén, igen jó ágyat vetettek belölök. Előttünk egy lejtön legelésznek a ponyk, és olly jó kedvvel hengergödztek, mintha gyér fü helyett kitünö abrakot kaptak volna. Fekhelyünkhez közel vidám tüz lobogott, időnkint rádobott galyakkal élesztetve, távolabb ismét más tüzek, melyeknél embereink estebédet főztek magoknak. A földön takarók, málhák, főzőedények hevertek szanaszét, s itt-ott az oláhok hosszú török puskái és köpenyei. Milly szép tárgy lett volna ez a festőnek! A hust hosszú, hántott bikkágból készitett nyárson sütötték, jóizü estebédünk után pedig, melynél minden dicséretre méltó erdélyi borunk nem utolsó szerepet vitt, vizet hoztak a forrásból, s csakhamar thea és kávé gőzölgött előttünk. Én szeretek szabad ég alatt hálni, és így ez alkalommal is élvezetes éjszakám volt. Láttam fekhelyemről a lobogó tüzet, és a hajtók csoportjait különféle helyzetekben, láttam festői ösi öltözetüket, a majdnem bandita módra övükbe dugott baltát, és vállon könnyedén keresztül dobott rövid vörös barna köpenyt, — és e látványon aludtam el. Reggel korán ébredék, midőn a nap épen derengeni kezdett a hegygerinczen. Az oláhok még akkor is élesztették a tüzet, én pedig még sokáig fekve maradtam, hol őket, hol az elhalaványuló csillagokat nézve. 1865-ben 180 medve és medvebocs, 257-vén farkas és 138 farkaskölyök, öszszesen 275 e nemű dúvad ejtetett el Erdélyben.