Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-20 / 20. szám

.313 Illy fontos hegyi szoros, mellyen keresztül az ellenség mindenkor betörhetett Erdélyb:», és az országot elpusztíthatta volna, nem maradhatott őrizet nélkül; ezért adta át 1358. László király e szorost és a hozzá tartozó helységeket, az akkori szászok hét székének, egyszersmind kötelességükké tevén, hogy azt őrizzék és megvédjék. Itt vívta Hecht György szebeni polgármester diadalmas csatáját a törökökkel. A hitetlenek, szokásuk szerint az egész országot bebarangolták és roppant zsákmányt csináltak. Ezzel és nagy tömeg fogolylyal akartak aztán a szoroson keresztül menni. Heclit hirtelenében összeszedte a fegyverfogható polgárokat és parasztokat, és a hegyi oláhokkal egyesülten lesbe állott velők. A törökök veszélyre nein gondolva, egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy minden oldalról ellenségtől vannak körülvéve, minden bozót elleneiktől élénkült meg. Hiába küzdöttek végre a puszta életért; elhullottak, a vizbe fúltak, vagy a határon túl menekültek. A foglyok visszanyerték szabadságukat, és a győzök visszavett zsákmánynyal tértek haza. Mivel néhány éjt szabadban akartunk tölteni, hozzá kellett készülnünk. Ott voltak tábori társaink is, számos festői vad kinézésű csapat, továbbá az apró lovak nagy raálhazsákjaikkal, és azokra aggatott fegyverekkel, továbbá az azokot vezető oláhok kik egy darabig a víz mellett menvén, aztán csolnakokon átkeltek az Oltón, melynek tul partján ismét mások vártak az átkelhetésre. Midőn aztán felfelé haladtunk, hosszú sorban láttuk őket magunk fölött, a meredélyeken fölfelé mászni., Később a hegy tetején levő pihenő helyről, minden ló merész árny-rajzot képezett lovagjával az égen. Bármerre néztünk, mindenfelé uj és kellemes látvány kínálkozott szemünknek : alant mintegy szűk mederbe szorították a folyót az előtérben tornyosuló szirtek , a völgy egyik oldala egészen árnyékban feküdt, míg a másikon napfény aranyozta meg a bikkeket, a romba dült torony, mellynek ormán kereszt és félhold annyiszor válta kozott, a vízben tükröződött, az útféli helység, a messze sikra kilátás, a gyönyörű erdő mindez oly látványt képezett, mellyet nem lehetett elragadtatás nélkül nézni. Vadásztársaim egyike már azelőtt beutazta Chinát, Japánt, Indiát, Ceylont, Amerikát, Oroszországot és Európa több más országát; mégis meglepte öt az itteni természet, és azt mondá, hogy leghelyesebben a Kaukazushoz lehetne hasonlítani. Már ekkor, és aztán később is alkalmam volt e rengetegek épületfa gazdagságát felismerni, azonban e gazdagság teljesen értéktelen, kivéve a hol országút fekszik közel. A hegylánczot több helyen mély ut szeli. Uly helyeken minden irtózatosan vad, s az egésznek képe, kivált mikor a mélybe szirtek zuhantak le, a hegyi zuhatag romboló munkát végzett, és roppant fák leveleiktől megfosztva, sárgultan , kísértetiesen feküsznek ott, valóban nem igen barátságos a köröskörül uralgó nyomasztó csend közepette. Vadászatunk eredménye csekély volt. Két özet lőttünk , s egyik oláh hajtónk egy szarvasnak járt végére, az emberek legyözhetlen szenvedélyének ujabb bizonyságául. Azon megjegyzésemre: minő kellemetlen az, hogy az ember elöl hajtók löjjék a vadat, s meg kellene tiltani, hogy fegyvert hozzanak magokkal, azt a választ nyer-