Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-30 / 18. szám

284 akar. Megforgatja feje fölött a lasso-kötelet, s ennek hurkos vége süvöltve repül és bámulatos pontossággal csap le a kiszemelt csikó nyakára, mellyet aztán félig megfojtottan hurczol a picaderoba, a lovardába. Ha a ló nem daczoskodik, azonnal felteszik rá a nyerget; de ha vad és akaratos, más bánásmódhoz folyamodnak. Két ember elölről, két ember hátulról lasso-kötélbe keriti a ló első és hátulsó lábait s egy rántással úgy a földre teríti, hogy lábai az égnek állanak. Ekkor körülveszik, megnyergelik s midőn a kötelek lefoszlanak róla s a ló, magát szabadnak tartva, dühösen ugrik fel: a vaquero már rajta ül. Láttam híres lóidomítókat, kik kezeiknél fogva függeszkedtek fel a lovarda küszöbfájára s midőn a megijedt ló a nyíláson kirohant, hátára dobták le magukat. Az idomítás kezdetén nem tesznek kantárt a csikóra s a vaquero csak a lassokötéllel, mellyet kapuczán módra teker a csikó orrára, fékezi ennek legdühösebb szökéseit s legváratlanabb mozdulatait. A ló már hat hónapja van idomitásban s még zablát nem ismer. Taníttatásának, a mozdulatok és járás minden nemében, falsa riendán (kapuczánon) kell történni, mielőtt zabla kerülne szájába. De aztán milly finomság ! milly pontosság ! milly engedelmesség ! Az idomitottság különböző fokai következők : Caballo bronco: nyers, vad ló, mellyen még senki sem ült. Caballo quaeblantado :'megtört ló, melly már nyergelve és lovagolva volt s nem vonakodik a lovastól. Caballo de una rienda: egy féken járó ló, azaz melly még kapuczánon jár, s még nem eléggé finom. Caballo de dos riendas: kettős fékü ló, mellynek idomíttatása már be van végezve s egészen betanúlt. Az idomító piccador lépést járva kezdi tanítani a lovat, s mindig ostorral kezében, ennek legkisebb mozdulatára is ügyelve s a hibásakat javitva. Aztán fokonként gyorsvágtatva indúl s minden három négy galoppugrás után hirtelen megáll; aztán hátúlsó lábain megfordúlni tanítja paripáját. Az ember néha azt hinné, hogy ló és lovas azonnal összetöri magát a nyaktörő fordulatokban; e kis állatok hajlékonyságát azonban semmi se múlja felől. Leszállván a lóról, ez több órán át nyergelve marad, nyakára vetett kantárszárakkal, melyeknek vége az istáló főlepéröl lelógó kötélhez van kötve, oly czélból hogy a ló, mihelyt a nyerget hátán érezi, megszokja fejét és nyakát emelten tartani. E felkötés a ló egész életén át tart s ha nem is lovagolják egy egy napon, több órán át nyergelve és a fölephez kötött kantárszárakkal kell állnia. A mexicói lovas csaknem meredt egyenesen ül kápás nyergében 8 czombjaival, térdeivel soha sem szorítja a lovat; kezeivel s az ülés megváltoztatott módjával azonban olly mozdulatokat vitet ki a lóval, a minőket óhajt. Sarkantyút sem használ s hogy e hiányokat pótolja és a lovat hátúlsó lábaira ágaskodni tanitsa: az idomítás első hónapjaiban roppant takarót tesz a ló farára, melly takaró alatt vas golyócskák és lánczocskák vannak. E takarónak armadura a neve s a ló, mellynek fejét a lovas felemelte, farát olly mélyre bocsátja le a mint csak tudja, hogy a kellemetlen érintkezést elkerülje.