Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

265 szatra legkedvezőbb idény állott be. A delnők, kik nagyobb felét képezék a Condé vendégkoszorujának, de nem voltak nagy kedvelői a vadászkürt vidám riadóinak, el voltak széledve; példájokat követték az urak, kik nem törték magokat a szabad ég alatti sport után, és csupán a vadászat valódi hivei és a herczegi vadászszemélyzet maradt a kastély termeiben. Hubert nap előtti este d'Yauville ur megjelent Chantillyben. Melegen fogadták és ott maradásra unszolták, de, ámbár nagy érdekeltséggel volt a másnapi ünnepély előkészületei iránt, csak rövid időt tölthetett Chantillyben, mert jelenléte szükséges volt Versaillesben Penthiévre herczeg fővadászmester oldalánál, mindamellett is, hogy a vadászati intézkedéseket 0 Felsége saját legmagasb személyében szokta tenni. Általában vadászat volt az egyetlen időtöltés, melly a vénhedő, kedélytelen királyt még felindíthatta, ámbár gyönge egészségénél fogva nem adhatott e szenvedélyének annyiszor kielégítést, a hányszor ohajtotta volna. „Sire!" — mondá a vadászmester, a király szobájába lépve, — „jövök hogy Felséged parancsait a Hubert ünnepély alkalmából átvegyem." „Minthogy már kell, vadászunk, d'Yauville!" — viszonzá a király, — „elhatároztam magamat, hogy ön tegnapi intését kövessem. A sénarsi erdő csakugyan nagyon is messze van Versaillestól; a Hubert napot tehát Rambouilletben töltöm. D'Yauville nehezen tudta örömét a király e szavai fölött vissza fojtani. „Az ebeket Rambouilletbe kell szállíttatni," — folytatá a király. „Kegyes engedelmével, Sire, Penthiévre herczeg kutyái alkalmasbbak lennének. Felséged tudja, hogy azok soha nem távoznak a rambouilleti ebólakból." „Az nem lehet," — mondá a király; — „az minden szabály ellen volna. E nap megkívánja, hogy egészen az ősök példájára üljük meg. Egyébiránt tudtára kell adni a fő vadászmesternek, hogy örülnénk, ha falkáit a mieinkhez csatlakoztatná." D'Yauville elment a királytól, minden kedvezni látszott titkos czéljainak. XV. Lajos könnyen ráállt d'Yauville tanácsára, hogy a holnapi vadászat színhelyévé ne Sénartot, hanem Rambouillett tegye. Mindég szerette az itteni erdőségeket, és többször ajánlt cserét Penthiévre herczeg rokonának, mert ennek pompás erdeiben szabadabban és fesztelenebbiil vadászhatott. De a herczeg, ha saját vonzalmát tekintetbe nem vesszük is, ősei iránti tiszteletnél fogva nem tudta magát rávenni, hogy megváljon egy birtoktól, melyhez annyi kedves emlék kötötte. XV. Lajos tehát megszűnt őt unszolni, s csupán azt a forró óhajtást nyilvánította, hogy ott vadászlakot építhessen. A herczeg azonnal megegyezését adta és ajánlotta a királynak hogy uradalmán tetszése szerint bárhol épithessen. A király szavánál fogta, s nem sokára nem vadásztanya, hanem tekintélyes vár emelkedék a szent Hubertté partján. A kastélyt Chateau de St. HubertDak nevezték. Izlésteljes pázsittal volt körül véve, pompás fasorok vezettek hozzá és közvetlenül mellette Dubarry grófnő gyümölcsösei feküdtek. A vár máig is áll. Tavai sok tekintetben vonzók a sportsmanra nézve. A part nádasában mindenféle vadkacsa, szárcsa, gém, bölönbika és sok más vizi madár találja oltalmát és élelmét, és a rötvad is itt szokott üzekedés ideje alatt és után, az iiditő szellőben enyhülést keresni. Hoszszú lélekzetet véve, mozdulatlanul tekint 3,