Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

258 ö herczegsége hűbéri bitorlásainak véget vet, nem engedi öt vadászni birtok területén s itt a rókákat az utolsóig kiirtja. S mi lesz aztán mindebből ? A herczeg, hallván a milliomosnak minden rókát kipusztítani akaró szándékáról, megkéri ahgnöt, kocsiznék át Spindlené asszonysághoz s hívná meg öt, és férjét és két felnőtt leányát a hg évi nagy báljára. „Szent isten !" kiállt fel Mrs. Spindle, midőn roszabb fele a főerdésszel tett sétából hazatér, „képzeld csak kedvesem, mi történt távolléted alatt!" „Talán bizon a kémény gyúlt ki ? „Semmi kémény, hanem a herczegné volt itt látogatni s meghitt minket a jövő héten adandó báljára; s aztán milly kedves, nyájas, házias asszony az a herczegné! semmi büszkeség, semmi gőg és affectatio! A kis Billyt ölébe vette, Priscillával és Angelinával pedig olly bizalmasan beszélt, mintha kisded koruk óta ismerné !" „Hm!" dadogja a papa, „úgy én rosz fát tettem a tűzre, hogy meglövettem a rókát, melly pár nap előtt a pávádat ette meg!" „Oh manó vigye a páváját! Kaphatsz Londonban eleget, de parancsold meg kérlek, erdészednek, hogy több rókát ne löjjön meg, mert fülébe mehetne a herczegnek; s ki tudja, a fiatal herczeg nem szeret-e Priscillánkha a hál alkalmával? „Eh, eh kedvesem, dőre beszéd ez s jobb szeretném, ha nem fogadtad volna el a meghívást; de hát mentekezhetünk még ettől." „Micsoda? mentekezni? jutna eszembe! én ugyan elmegyek a lányokkal, ha te honn maradsz is. Szegény gyermekeim ! az volna még szép, hogy egykét haszontalan rókáért feláldozzuk szerencséjüket ? Hadd vadásszék ö herczegsége kénye kedve szerint, az erdész pedig ne merészeljen több rókát meglőni, mert majd megmutatom neki hogy ki vagyok !" „Jó jó kedvesem, azért kár indulatba jönni. Azt tartom, hogy most már csak el kell mennünk a bálba s ezzel vége a dolognak." Vége is lett annak, mert Mrs. Spindle egy gazdag londoni polgár egyetlen lánya lévén, s dús hozománnyal birván, rendesen az történt a háznál, a mit ő akart. Kivéve hasonló kis bajokat, mellyek néha a vadászterülethez tartozó földbirtok urának változásával keletkeznek, az illyen falkamester függetlennek nevezhető, bár minden vidéken akad egykét gyűlölködő, ki ha teheti suttyomban pusztítja a rókát, nyíltan azonban kevés merészli tenni ezt, mert fél a közvéleménytől, melly Angliában sok embert kényszerit egyenes úton járni, ha ösztöne a csavargós rejtekösvényt választaná is. A falusi földesúrnak, kinek nagy családja s kevés jövedelme van, nagy jótétemény az olly vidéken lakhatni, hol november 1-én évenként nem kell 25 fontot fizetnie a rókakopók fenntartására s így aztán természetes érdeke parancsolja, hogy a független falkamestert mindenkép pártolja és segítségére legyen. Már apja és nagyapja is így tett s ö a rég alapított falkát ép úgy a vidék sajátjaként tekinti, mint a hogy a falkamester a vidéket nézi sajátjának. Állása ennélfogva megtámadhatlan és bevehetlen mindaddig, míg a vidék gentlemanjei iránti viselete ha csak közönséges udvariasság bélyegét hordja is magán. De ezek ritka madarak, mert az igen gazdag emberek kivételével kevés akad

; ki a mai világban saját költségén tarthasson falkát, A régi szabású squire a múlt szá-