Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-03-20 / 8. szám

123 ' Most egy másik hajtásra indulánk; a vadászok az emiitett tó közelében helyezkedtek el; de két hajtónknak hibás tudósítása következtében — kik lustaságból vagy fáradtság miatt igen kis körszemlét tettek, s visszatérvén, azt állíták, hogy egyetlen zerge sincs a hajtásban — elhagytuk állásainkat és haza felé mentünk. Rövid idő múlva a harmadik hajtó, ki sokkal nagyobb területet vizsgált át, utolért bennünket, s azt erősíté, hogy kilencz zergére akadt, mellyeket a többi hajtó segítségével könnyen felénk lehetne terelni. Oláhunk szigorú feddést kapott, a nap azonban nagyon előre haladt már, hogysem visszatérhettünk volna. Másnap reggel erősen szakadt az eső, mi tehát a sátorban maradtunk, mig az erdészek keresztülkasul hajhászták a fenyvest : de siker nélkül. F. úr szabadságideje letelt, s így kénytelenek valánk haza térni. Engem annyira gyötrött vadászatom kedvezőtlen eredménye, hogy e hegységben ezentúl sohasem menni zergevadászatra tettem fel magamban. Mennyire tartám meg e fogadalmakat: azonnal kitűnik. Mint ezt sportkedvelő olvasóim nagyobb része könnyen gyaníthatá: nemsokára új zergevadászat után sóvárogtam. Látva, hogy F. úr egyelőre nem igen nyerhet szabadságidőt, elhatározám, hogy egyedül megyek. De nőm, ki már gyakran szeretett volna e kirándulásaim egyikében részt venni, féltévé magában, hogy most velem jön tanyahelyünkig, hol valamelly megbízható ember és feketebarna vizslám védelme alatt hátra maradand. F. úr szives volt intézkedni a vadászoknak szolgálatomra állása és az iránt, hogy az oláh szekér a kitűzött napon bizonyos kora órában megjelenjen. Ugyanezen úr szívesen kölcsönzé ide sátrát, hegyi-botját, rézserpenyiiit, s egyéb málháját, mire szükségem lehetne. A többi kellékkel, élelmi szerekkel, borral „a római császárhoz" czimzett fogadónk derék vendéglőse látott el. Elhatároztuk, hogy a hegyekről visszatértünkben, kacsa- és szalonkavadászat végett, pár napot Szkórén töltendünk; hallván pedig, hogy a hegyi patakok egyikében néhány pisztrángra is akadhat az ember, horgászvesszöimet is magammal vivém. Egy kora septemberi szép napon felkerekedtünk tehát. Nőm a megelőző pár nap, egészen az utolsó pillanatig, erős cholerarohamokban szenvedett; miért is nagyon féltem, hogy lehetlen lesz elviselnie a fáradalmakat. 0 azonban olly élénk bátorsággal, minővel csak angolnö bír, vállalkozott a merény megkísérlésére. Daczára igen gyönge állapotának, a hat hét órai szekérrázás nem volt ártalmára; nem tartám azonban lehetségesnek, hogy ugyanaz nap megtehesse még a négy órahosszú meredek és nehéz gyalogutat, melly éjjeli szállásunkra vezetett. A fáradság és mozgás roppant s az eredmény bámulatos volt; a hegymászás alatt s következtében nemcsak nem szenvedett többé cholerarohamokban, de sőt, rendkívüli jó egészségnek örvendett. E körülményeket csak példa gyanánt említém, hogy a természet, testmozgás és légváltoztatás folytán, még a legfinomabb s leggyöngébb szerkezetre is, milly sikeresen képes hatni. Vadászszemélyzetem hat üveghutásból állott, mindannyian németek, Lőrincz és sógora, Károly, jobb kezemül szolgáltak; soha sem láttam illy fáradhatlan, illy