Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-10 / 1. szám

8 Európában először 1859-ben jelent meg Helgoland szigetén, Dániában és Németalföldön, 1861-ben Londonból kapott két élő példányt az amsterdami „Natura artis magistra" nevű társulat s ezzel neve elhangzott, míg 1863-ban csoportos megjelenése által olly nagy feltűnést okozott az ornithologok Lözött, hogy egész kis irodalom létrejöttére adott alkalmat. Hozzánk fél Ázsiát átbarangolva, délkeletről érkeztek, éjszaknyugati irányban jőve át a sivatagon, a kaspi tengeren, a fekete tenger hosszában s föl a dunai térségeken Magyarországig, honnan különböző irányban elszéledtek. Az ok, meíly e madarat olly nagy számban kivándorlásra birta, ismeretlen előttünk, s azon nézet, hogy a sivatag forrásainak kiapadása kényszerítette rá, bebizonyíthatlan de valószínű feltevésen alapszik. Legnagyobb számmal jelentek meg s leghoszabb ideig tartózkodtak az éjszaki tenger Bor kii m nevű szigetén, miért is életmódjuk leírását Dr. Altumnak ottan tett észleleteivel kezdem meg. A bevándorlott szárnyasok száma több százra megy. Hazánkban május 19-ike körül lőtte az elsőt ifj. Szögyényi László a fehérmegyei sárréten egy nagyobb számú csapatból. A második példányt Pest megye Bugyi helységének halárán ejtették el. Pávay Elek ur, az erdélyi muzeum segédőre, a Mátrában lőtt két példányt, egyet pedig Szeged vidékén kerítettek kézre. Kisebb, nagyobb csapatokban bebarangolták Németországot, Belgiumot, Angolhont, Francziaországot, sőt be van bizonyítva, hogy Némethonban több helyen fészkeltek is. Altum szerint, korán reggel verőfényes helyeken a homokra feküve sütkéreznek a napon 9—10 óráig, akkor tovaszállnak a táplálékukat szolgáltató helyre, ott gyorsan szaladgálnak szanaszét és „kök" „kök" kiáltásukat hallatva, mohón szedegetik a növények magvait, csipegetik apró leveleiket, s búza és rozs szemeket is leltek begyükben. Az alatt míg tápjukat keresik, egy hím őrt áll és hosszura nyújtott nyakkal kémkedik; ha valami fölkelti gyanúját, hangos „kökerik" kiáltással ad jelt társainak, mellynek hallatára a szanaszét csatongoló madarak összeszaladva egy csomóba lelapulnak s mozdulatlan maradnak, mig a fenyegető veszély elvonul fölöttük. Cselük rendszerint sükerül, mivel szinezetök sokban hasonlítva a homokos talajéhoz, még a legélesebb szemű vadász is nehezen veheti őket észre. Étkezés után déltájt elhagyják eme fukar növényzetű helyeket is, és olly napsütötte sivár homokos partokat kerest nek fel, hol a fövenyben heverve sütkéreznek. A frankfurti állatkertben él egy pár, mellyet ezelőtt, három évvel Londonból kaptak. Ezeket egy nagy Voliéreben tartották több más tyúkfélével, a mellyekkel a legjobb egyetértésben éltek. Ottan tett észleletek szerint megelégedésüket galambszerű gurukolással fejezik ki. Fogságban legjobban kedvelik a kölest, répa s mákmagot, zöldbuza és fünemüek leveleinek a hegyét, az emésztés elősegéléseért pedig gyakran nyelnek el fövényszemeket. — Legyet, rovarokat, pókot nem esznek miben eltér természetük a tyúkfélékétől, valamint szintén abban, hogy nem szoktak kaparni, de azért szeretnek ám , mint a tyúkfélék, a napsütötte meleg homokban fürdeni. Víz nélkül nem bírnak soká ellenni, miért is bizton számíthatni a sivatagon is arra, hogy azon környéken hol kalandóczok tartózkodnak, forrás található, mit a sivatagon utazók jól tudnak s azért mindig nagy örömmel üdvözlik madarunkat a hol találják,-mint az annyira sóvárgott éltető nedv közellétének egy biztos hir-