Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-10 / 1. szám

9 nőkét. Vedleni augustus havában szoktak s illyenkor a farkukból kinyúló két hosszú középső tollat elveszítik. Röptűk gyors és a fogolyénál is suhogóbb. Húsuk ízletes, a borkumi fürdő vendégek állítása szerint a nyírfajdéhoz hasonlítható. A hamburgi állatkert öt példánynyal bir s az ezeken tett észleletek közül megemlítem azokat, mellyek az eddig mondottaknak kiegészítéséül szolgálnak. Ama szép kertben egy helyiségbe vannak helyezve csupfaj dokkal, mellyekhez közeirokonság köti őket, s a mellyekkel természetre nézve is egyeznek. Táplálékuk is ugyan az. Rendszerint összevegyülnek, de a csak kissé gyakorlott szem is meglehetős távolra megkülönböztetheti őket a csupfajdoktól, sajátságos tipegő járásuk által. Tollazatúkat kissé fellobbolva hordják, röptükben pedig a galambokra emlékeztetnek. Az eső ellen nem viseltetnek ellenszenvvel mint a csupfajdok, sőt ellenkezőleg, mikor esik, olly helyre feküsznek , hol derekasan átázhatnak. Hamburgban egy jércze tojt is kettőt; tojásai a fogolyéhoz hasonló nagyságúak. Simák, fénytelenek , alapszinezetük szürkés zöld, sötét foltokkal tarkálva. Évente kétszer költenek s egy fészekaljban 3—4 tojás van. Most midőn e sorokat irom, a szép madár ismét végkép eltűnt földrészünkről s kérdés fog e ismét hozzánk vándorolni. Ha igen, azon esetben óhajtandó volna, hogy ne legyen olly nagy üldöztetésnek kitéve, mint az első, nagyobb számban megjelenésekor történt. Óhajtanám ezt azért is, mivel nem tartom lehetlennek Európa déli részeiben megtelepülését. Kétségbevonhatlan tény , hogy egy vagy más terület, sőt ország madárvilága néha meglepő változásokon megy keresztül, egy — vagy több otthonos faj kivesz, s más idegen fajok által pótoltatik. Például tudjuk, hogy a szürke gém (ardea cinerea) messze éjszakon , 4hol addig nem látták, kis coloniákba egyesülve jletelepült. A hajnali bagoly (strix uralensis) melly pár évtized előtt gyéren mutatkozott nálunk, ma már majdnem közönségessé vált. A magyar batla (Ibis falcinellus) darab idő óta hazánk határain túl nyugati Európa felé kezdi kiterjeszteni tartózkodási helyét. Miért ne történhetnék ez a kalandóczczal is ? Hiszen tények bizonyítják, hogy ez a madár erős testalkatánál fogva kiállja még az olly nagy hideget is, minő 18G3—1864 ki rendkívüli tél alkalmával uralkodott, mert Posenben decemberben, Szeged környékén 1864. februárban lőttek egy párt. Gr. Lázár Kálmán ezután a „túzokot, Európa legnagyobb s a magyar puszta jellemző madarát" irja le. Ki ne ismerné nálunk e külsejére és tartására „spectabilis," jellemére nézve pedig „circumspectus"

E madai'at? Láttuk, lőttük, ettük; s mindezt gyakrabban mint életmódját észleltük; minélfogva nem lesz érdektelen erre nézve a a következő ismertetés: „A nagy túzok honos az ó világ mérsékelt éghajlata alatt. Európában előjön, Olaszhonban, Szászországban, mint ritka jelenség Angolhonban, igazi hazája azonban Magyarország. Itt a müvelés alatt lévő térségek egyik fő ékességét képezi. Hegyes vidéket nem kedvel. Kizárólag térségeken tartózkodik, hol szabadon körültekinthet ; különösen a repczevetéseken érzi magát honosán, hol ősztől kezdve tavaszig tanyáz, ekkor a gabnavetésre húzódik. Éji tanyául legszívesebben választja az ugar földeket, hol letelepülve az erősbek a gyöngébb fiatalokat mindig közbe veszik, s olly