Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-03-10 / 7. szám

104 gevadászatot rendezett, melly a Kárpátokon vala tartandó ; e hegység a tulajdonképi határt képezi Erdély és Oláhország között. E szerint tehát egy forró poros napon, körülbelül augustus elején, F. úr egyik barátja és én eltávoztunk Nagy Szebenböl. F. úr egy négy lovas oláh szekeret fogadott, melly bennünket azon helyre vala viendő , hol a begymászást kellendett megkezdenünk — vagy negyven mértföldnyire Nagy-Szebcntöl — és a vadászat végével ismét vissza szállítandó Nagy-Szebenbe. Frek, melly Nagy-Szebcntöl mintegy 3 órányira fekszik, volt első etetési állomásunk, ide tökéletesen porlepte érkezénk meg. — Mialatt ebédünket késziték, B - 1 bárónak kertjét mentünk megtekinteni ; a nevezett úr egyike azon kevés szászoknak , kik mágnási rangot nyertek. A báró nem levén ép kastélyában, meg lön engedve kívánalmunk teljesitése. A kérdéses kertet, mellynek közepén kis hegyi patak foly keresztül, igen szépnek találtuk. Egy helyt, hol a kis patak annyira csüngő ágak és siirü cserjék közé szorul, hogy a kert minden oldala felöl egészen el van rejtve, néhány lábnyi magas vízesés zúgott alá. Medre jól körül volt töltve, hogy könnyű folyása legyen; itt kellemes zuhanyfiirdöt vettünk. Elhagyván Freket, Porumbachon és Szkórén keresztül mentünk és aztán egy kutya rosz úton a hegyek felé tartánk. 1 óra tájban az üveghutához érkeztünk, honnan a begymászásnak kell vala kezdődnie s a hol vadászainkat és bajtóinkat kelle találnunk. Semmi kedvet sem érezvén arra, hogy az üveghuta zsidó felügyelőjének ágyában osztozzam, (restellem bevallani, hogy nagyon is keresztyén ellenes gyűlöletet táplálok a zsidók irányában) pokrócz ágyat vetettem magamnak a kertben; itt jó izüt aludtam egészen 6 óráig, midőn a vadászok s a kutyák megérkeztére ébredtem fel. E vadászok az üveg hutások voltak, kik ámbár se nem szászok, se nem magyarok, se nem oláhok, több éve már, hogy itt telepedtek. Nem tudom bizonyosan váljon német vagy cseh eredetiiek-e? de mindnyájan, egy köztük levő oláh kivételével, igen megbízható és fáradhatlan vadászoknak bizonyúltak. Összesen heten voltak, három közülük vadásznak, három hajtónak lön alkalmazva, míg a hetedik embernek a kunyhónál kellett maradnia (pár éjt ugyanis künn akaránk tölteni) és elegendő fáról és vizröl gondoskodnia. A vadászok egy forintot kaptak napjára, de minden általuk lőtt vad nekünk jutott; a hajtók s a kunyhónál levő ember ez összegnek felét kapták. Felette igazságtalannak tiiut fel előttem az, hogy a hajtók, kiknek munkája zergevadászat alkalmával igen fárasztó és nehéz, csak olly csekély bért kapjanak ; de a vadászsereg vezére Lörincz felvilágosított a szabály közlésével, hogy addig egy hajtó sem emelhető vadászi rangra, míg zergét nem lőtt a kutyák elől, s így természetesen a lusta vagy késedelmezö czimbora örökre az alsóbb és kevésbé jövedelmező állásban marad. Hét óra tájban megindúltunk egy vadász kíséretében, a többi addig lassan követett pogyászunkkal s ez nem volt valami könnyű, magában foglalván a következőket : sátrat, fehérnémüt, pokróezokat, felső öltönyöket, kis bögréket, sonkákat,