Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-03-10 / 7. szám

105 nyelveket, sajtot, bort, theát, kávét, czukrot, kenyeret s egy palacz rumot, ide nem számítva a roppant kulacsot, melly embereink számára pálinkát tartalmazott. Az erdőn át vezető utunk egész azon helyig, hol a tenyészet megszűnik s hol sátrunkat fel akarók ütni, igen meredeken vitt; miután pedig F. ur barátjára nézve, ki ez alkalommal először kisórlette meg a zergevadászatot, a hegymászás egészen szokatlan volt, három és fél órát vett igénybe. Útközben két bárom Császármadarat láttunk, egyet közülök le is durrantott F. úr, de nem akadt rá s egy siketfajdot, mellyre azonban nem lőttünk. Rövid idő múlva utánunk embereink is megérkeztek táborozási helyünkre; kettőre a sátor felállítását, a fa és viz beszerzését bíztuk, mi pedig megkezdők első hajtásunkat. Messze nem mehettünk, miután a nap már jól előre haladt; elhatároztuk tehát, hogy a sziklás hegyháttól, mellyen a vadászok valának helyezve, jobbra fekvő fenyvest hajtatjuk meg. Csodálkozva hallám F. úrtól, hogy a legöregebb s legnagyobb zergék a fenyvesben találhatók; s így ez étkezési helynek kitűnőnek kell lennie. A kutyák nem sokára csaholva kezdtek hajtani alattunk s két zergét vertek fel, mellyek a vadászvonal felé tartva, szerencsétlenségre egy kuvaszra bukkantak s ettől megriadva visszatörtek egy szakadékon át, hol vadász nem volt felállítva. Nemsokára eső cseppek kezdének alá hullni és sürü köd ereszkedett, mért is sátrunkhoz tértünk vissza. Másnap reggel, hajnal hasadtakor már talpon voltunk, miután még jó nagy út állott előttünk. Az idő szépnek mutatkozott, de egyszersmind nagy meleget jósolt. A nap egész fényében korán kelt s az elindultunkkor elénk táruló látvány valóban nagyszerű volt. Jobb kéz felöl, de még árok által elkülönítve, hegylánezolat emelkedett, melly a zergék kitűnő tartózkodási helyéről volt híres, s csúcsai közül egy magas torony alakú szikla vált ki merész elöfok gyanánt, mint valamelly rabló vezérnek sasfészke. . A balra fekvő hegység, mellyet szintén nagy mélység választott el tőlünk , az előbbivel ellentétben, kis völgyeket képezve, egyenetlen és kúpalakú kinövések egész sorával látszott kitűnni akarni; előttünk pedig Oláhországra tekintő tömör szikla tömb terült el. E sziklatömb tövénél szép s tisztavizü kis tó feküdt, melly pár héttel előbb még be volt fagyva s mellyet egyes hófoltok, roppant kovasziklák és sima kőtömegek vettek körül. Jobbra messze bent a mélységben, hova csak a hegység magasabb pontjairól lehetett belátni s a hová most átmenőben valánk, a kúpalakú Surul tűnt elő, mig bal felöl szintén mély völgyből, a Kárpátok e lánczolatának legmagasabb orma, a büszke Negói tornyosult fel 8000 lábnyi méltóságának érzetében. Mindeddig a hegy oldalán haladtunk előre, melly füvei volt födve; de utunk ezentúl meredek lej tön csúcsos sziklákra vezetett, melly ekre fogalmam sem volt, miként juthatunk fel, mert az út olly szakadozott s helyenként olly keskeny volt, hogy még a zergének is bizonytalan ösvényül szolgálhatott. A hegyoromra érve s látva az alattam tátongó mélységet, első pillanatra nem voltam képes tájékozni magamat; a jó magas csúcsról t. i. a mellyen álltunk, fülepte hegylejtő nyúlt le, nem tökéletesen függőleges ugyan, de olly meredek és sikos, hogy a lebocsátkozás legnagyobb vi-