Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-02-28 / 6. szám

höz, s gyönyörű vidéket metszve át, harmadnap estére értünk az aciendába. Don Jósé szivélyesen fogadott s épen jókor jövénk, mondá, mert a czukornád-ültetvényeket majmok lepvén el, holnap vadászhatunk majd reájuk s lőhetünk a mennyit tetszik. Másnap hajnalban csakugyan indultunk is s darabig egy roppant tó partján haladván, Don Jósé vadászterül mutatta be a végtelen síkot, melly alól zöld s felül már sárguló czukornáddal beültetve terült el előttünk. Az ültetvény között helyenként pálmák és kókusdiófák nyúlnak fel a magasba. Elfoglalván a szélen s egy kis magaslaton kitűzött állásainkat, a gazdánk által adott jelre az ültetvény túlsó részéről száz meg száz torok ordítása s közben az erősen vert tam-tamok zaja hangzott. A hajtás megkezdődött ; az ültetvény élénkült, papagályok s mindennemű fényes tarka szárnyú madarak röpkedtek benne, ,a czukornád megingatott szárai csörögve hullámoztak s itt is amott is hosszú barázdákat hasítottak benne az erdő felé menekülő, de a hajtók által onnan visszariasztott majmok, mellyeket azonban mi csak akkor láttunk meg, midőn a hajtőktől mindenfelől szorítva, a kókusfákra másztak. Félóra múlva e fákat torzpofájú s élesen visító majmok csapatai lepték el. — S most önökön a sor uraim, ügyességüket bebizonyítani, szólt Don Jósé, — csak arra ügyeljenek, hogy a fákhoz harmincz lépésnél közelebb ne menjenek. — Betörtettünk ekkor az ültetvénybe, melly azonban olly sürü volt és bonyolódott, hogy a minden egyes fát környező indián hajtók lármája nélkül nem lettünk volna képesek irányt venni e tömör falzatú nádrengetegben. Barátommal végre egy terebélyes kókusfa közelébe értem, mellynek lombjai közt legalább harmincz majom keresett menhelyet s felénk most hihetlen erővel dobálta az ágakról leszaggatott kókusdiókat. Mi megkezdők reájuk a tüzelést s ficzkókkal töltött fegyvereink csakhamar több áldozatot ejtének. Barátom, feledve Don Jósé utasítását, a fa tövéhez ment, hogy egy piczi kis majmot, melly lelőtt s a földre esett anyja mellé kuporodott, birtokába kerítsen: de egy kúszó növényben megbotolva elesett s egy nagy majomra bukott, melly sebzetten vonszolódott tova. A majom barátom czombjába harapott, a fán levők pedig olly kókusdió-záporral ostromolták, hogy hetekig viselte testén nyomait, pedig ugyancsak sietett visszavonúlni. kiúsznál több különféle nagyságú majom hevert már a földön, midőn nagy meglepetésünkre a fán levőket a legalsó ágakra bocsátkozni s ezekről kézen lábon, farkon függve, egy egy hatalmas lendülettel a czukornád közé leugrálni láttuk. Szó, val elhagyták a fát s mi most ennek tövéhez közeledvén, megláttuk a csatatért. A lelőttek nagyobb része élettelen hevert ott, voltak azonban, mellyek sebezve s kezeiket a sebre tartva vánszorogtak fel; különösen volt egy tört lábú öreg, melly nyöszörgő vérző kis fiát melléhez ölelve akart elsántikálni, én azonban töltött fegyveremmel 9 — Elég, elég! sikoltott inkább mint szólt közbe a kissé ideges házi asszony, hiszen ez nagyon hasonlít a gyilkoláshoz és — Valóságos délamerikai spanyol sport, hol rókát űzni szíVtelenség; fejezte be a mondatot az elégtételt nyert foxhunterek egyike s az ezt követő gunyoros és élezés megjegyzések görgetegében nem juthatott többé szóhoz a szerencsétlen R., kiről most már a háziasszony is levette pártoló kezét s ki azon gyanúsításra, hogy a most is bir-