Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-02-20 / 5. szám

67 tört ki

7 s ez estén nem is hallottunk töle több hangot, kivéve a pálinkás üveg gyakori lassú kotyogását. Mi pedig fekhelyeinken csibukfüst közt elmélázva, szerencsés eshetőségekbe képzeltük be magunkat s tűnődtünk, elég lesz-e tíz, húsz golyónk s nem volna-e jó még néhányat öntetni ? Illy speculatiók közt nyomott el az álom — Három az óra! dörgött B. mély hangja, mellyre mint varázsvessző érintésére ültünk fel ágyainkra s fűztük szeges bakancsainkat — hárman, mert negyedik társunk fekve küzdött még vadászával a takaró bunda birtokáért. 0 t. i. hajnali álmából nehezen kelvén, a szolgálatába fogadott vadásznak első kötelességeül teszi, hogy az elkésést minden erőszakos eszközzel is akadályozza s igy most e vadász a meleg takaró elragadásával kényszeríté urát a felkelésre. Reggelinkkel hamar elkészültünk; s hordáraink a fegyvereket, tölténytartókat, rókabéllésü kabátokat, plaidcket, felfúható vánkosokat magukon elhelyezvén, szürkületkor indulánk s jó órát haladtunk, míg tökéletesen kivirradt. Utunk a völgyteknőben folyvást hegynek fel vezetett, míg végre a völgyet mintegy hat öl magas meredek sziklafal zárta el, mellynek csaknem függőlegesen emelkedő lapjairól patak rohan le, s lenn a szirtmedenczében millió tajtékfoszlánnyá törik. E zuhataghoz érve első pillanatra azt hivők, hogy itt tovább haladni merő lehetlen s Kozsusár arczán diadalként rajzolódott a kérdés : „nem meg mondottam ?" Azonban bővebb vizsgálatra felfedeztük a körülpezsgő haboktól el-elfedett hasadékokat és kiálló kőlapokat, mellyek szeges talpainknak biztos tartózkodási pontokat adván, másfél öles hegyi botjaink s egymásnak nyújtott kar és támpont segélyével—habár jól megnevesedve, de még is felhatoltunk a szirt tetejére, hol három egymásba szakadó sziklavölgy nyílt utat engedett. A jobbra eső a Szoliszko magaslatára vezetett; ezen mentünk tehát s mindig meredekebb lejtőkre érve, majd roppant négyszög kövek természetalkotta lépcsőzetén, majd egyöntetű óriási szírtlemezen, majd ismét apróra zúzott kavicsterületeken haladtunk s a görély futó alapja néha megindúlván alattunk, a félórai küzdelemmel kivívott térelőnyből rövid perez alatt csúsztatott vissza. Végre a magaslat gerinczét képező szirtlánczolathoz értünk, mellyet keresztül állani volt feladatunk. Az állások ismeretlenek s igy nem biztosak lévén, a helyeket sorsolás jelölte ki, melly e sorok iróját az utolsó előtti vagy is a legmagasabb csúcs alatti pontra helyezte. A szivarozásról, nehogy az éles érzékű állatok szelet fogjanak, állásainkon le kellvén mondani, mielőtt ezeket elfoglalnék, pihenést s e közben az utólsó szivar kiszívását határoztuk; az ovatos Kozsusár azonban alig pár szippantás után sietésre zaklatott, nehogy elkéssünk. — Hiszen még majd harmadfél óra van a hajtás megkezdéseig; volt közös ellenvetésünk, mialatt a már nem magasnak látszó szirtet mértük szemeinkkel — s legfölebb három óranegyed alatt a legfelsőbb fokon lehetünk! — Sokat láttam az uraktól, felelte Kozsusár, mit még sok magamszőrütői sem, s minek teljesítését fel nem tettem önökről; de oda hamarább, mint két óra alatt, feljutni én se vagyok képes ! Kétkedve vonítottunk vállat, de elkésést koczkázni nem akarván, indúltunk töprenkedve, miként lehessenek az olly közeinek látszó szirtek élei olly távol ? Jó