Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-12-20 / 35. szám

562 czolni is szoktak zongora mellett. Ha azonban színelőadás van, az étteremből a szín­terembe mennek. Hetenkint egyszer, — azaz, valahányszor új vendégek vannak meghíva, — szín­előadás tartatik, ép úgy, mint vadászat is, és séta a pierrefondsi romokhoz. Ha nincs szinelöadás, a theázás 10 és 11 óra között történik; 11-kor a császár szobáiba vonul, s ekkor a társaság is szétoszlik; némellyek még a dohányzó terembe mennek kártyázni vagy szivarozni. Másnap minden vendéget megkérdi inasa, váljon nem-e parancsol kávét, cso­koládét vagy theát a hivatalos reggeli előtt; ez az első étkezés, mellyet kiki saját szobájában végez. V 212-kor az étteremben találkoznak a vendégek, még pedig tetszés szerint választott öltözetekben (en toilette de fantasie); csak az egyéni jó ízléstől függ, hogy valaki magát feltűnővé tehesse. A császár és császárné délben jelennek meg, s V4I kor az egész társaság reggelihez ül; ez körülbelől V 22-ig tart. Vadásznapokon a vadászok a körülményekhez illő egyenruhákba öltözköd­nek; a császár néha maga is felölti az egyenruhát, s a találkozási helyen lóháton vagy nyitott kocsin jelen meg, az egész vadászatban azonban nem szokott részt venni; megjelenvén, azonnal visszatér palotájába, a hol már várják országlási teendői. A vadászatokról való visszatérés olly időben történik, hogy a vendégek ebéd előtt még átöltözködhessenek. Nem vadásznapokon Y 25-kor van a villásreggeli, mellyen a császárné elnököl. Szinelöadás után az egész társaság követve a császári párt, a nagy terembe megy, hol aztán az eljátszott darabról, a napi eseményekről sat. foly a beszélgetés, mig a császár 1 óra tájban szobáiba nem vonul. Ez a compiégnei élet napirendje,mellynek azonban a belga király halála miatt öltött gyász most hirtelen véget vetett. A franczia sportlapok közlik a lefolyt versenyidény statisticáját. A „gros gag­nant" természetesen gr. Lagrange, ki 22 lóval 419,767 frankot nyert; utána mind­járt Major Fridolin következik 10 lóval és 191,791 frank nyereménynycl; harmadik Delamarre úr, ki 14 lovat állított a versenytérre s 181,587 frankot sepert be; utána b. Finot, A. Lupin és A. Fould neveit olvassuk, mind százezer frankon felüli nyere­ménnyel. A lovarok közt legtöbb diadalt aratott Watkins Arthur, ki 37-er érkezett be elsőnek ; Ch. Pratt 25, Flatman és Kitchener 24, H. Grimshaw 17 ízben nyert. Az úrlovarok közt M. de Terves áll első helyen 12 győzelemmel; utána az elhúnyt M. St. Germain 8, gr. d'Ervy 7, Capt. Hunt 7, M. Blount 6 szor lovagolta a győztest. A hágó mének közt legtöbb nyertes ivadéka van a Flying Dutchmannak, úgy mint: Tourmalet, Solitaire, Deliane, Said, Le Yalasse, Civility, Canotiére , Noveteur, Birette és Stratonice ; azután Fitz Gladiatór, mellynek Gontran , Vertugadin , Billet­Doux, Fűmé, Dame Blanche, La Fortune, Matamore és St. Contest a nyertes csikói; West Australiané, Quacker, Lélio, Clermont, Monitor, Sultan, Betty, Bagdad, Joli

Next

/
Thumbnails
Contents