Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-10-30 / 30. szám

485 ve nem védelmezve bocsait, megillant. Brazos-megyének erdeit jártam Aldridge ezredessel, s egy bogyót szedő négy hónapos bocsra bukkantunk. Az ezredes rálőtt és sziigybe találta. Fölfordult s keservesen bőgött. A vén szuka, mellyet sürübb cserje fedett el előlünk, a fegy verdurranásra megoldta a kereket, ijedtében bocsának szaladt neki, megbotlott benne, felhengeredett, gyorsan felszedkőzött s eltűnt szemeink elöl. Más alkalommal egyedül lovagoltam egy ritkás erdőszélen, s két feketés tárgyat pillantottam meg, mellyek előttem jó darabra fiatal nádasba mentek át. Leszálltam, fához kötöttem lovamat, s a mint a csak pillanatra látott tárgyak keresésére indulnék, egy harmadik fekete állat haladt előttem keresztben az úton át. Ezt már világosan felismerhettem egy félig kinőtt medvének. Csendesen menve a helyre érkeztem, hol a medvék átmentek volt, s gondos fürkészéssel felfedeztem a pontot, mellyen a nádszárak ide s tova mozogtak, s a medvék ezek új hajtásait ették le. Sokáig vizsgálgattam, melyik közülök az öreg, s végre türelmemet vesztvén, az első kinálkozó barna csuhára tüzeltem. Ez fiatal medve volt, s telhetőleg bőgött a kapott seb miatt, de a másik kettő — saját bőrét féltve — odább állott, a mint ezt a mindig távolabb és távolabb hajlongó és mozgó nádszárak tanúsíták. IV. Amerikának legjobb, s egyszersmind legnagyobb és legvadabb szárnyasvadja a vad-pulyka. A pulykának, nem számítva az ausztráliai szakállasat, a Tallegallát, négy külön ismert neme van. Az első az amerikai, mely az atlanti államokban egykor bőven tenyészett, most azonban már a Missisippin innen, kivéve a déli államokat, ritkán található. Florida, Alabama, Missisippi és Louisiana még eléggé bővelkedik e vaddal, mely ezen államok nagy erdeiben és nádasaiban alkalmasint még sokáig fog menhelyet találni; Missisippi nyugati oldalán azonban, Arkansas és Texas földén ma is csak annyi van, mint valaha volt. — A második faj a mexicoi, melly az ottani terjedelmes fennsíkon s a Rocky Mountains vidékén él. Mondják, hogy ez lényegesen különbözik az elébbitöl; de én e szárnyast soha sem látván, véleményt felöle nem mondhatok. — A harmadik faj, Közép-Amerika pettyes pulykája, csaknem olly tarka tollazatú mint a páva farka; fémes tollai a napsugáron zöldbe, bíborba, aranyba játszva ragyognak. — A negyedik és utolsó faj a szelid s ez — mint csaknem valamenynyi házias állatainkról feltehető — évezredek óta szelid. A spanyolok Mexico és Nyugat-India lakosainál a pulyka e faját már szelíden találták, s felesleges is volna bizonyítgatni, hogy a házi pulyka külön faj ; mert sok ezer vad-pulykát költettek máiki szelid pulykák vagy tyúkok alatt, de a következő tavaszszal mindig és valamennyi elszökött erdei vad rokonaihoz, s a vad-pulykának háziasítására intézett minden kísérlet meghiúsult. A vadpulyka-kakas teljes pompájában csak az erdőben látható. A délczeg csataparipa s a taligát vonó nyomorú gebe között nem lehet nagyobb különbség, mint e szárnyasnak vad és szelíd faja közt; nincs élő lény, mellyben az egészség és vértisztaság élénkebben nyilvánuljon, mint e szép madárban. Tiszta, szép feje teljes négy lábnyira van a földtől; világos barna szemeiből értelmesség és gyanakodás ragyog, s