Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-10-30 / 30. szám

486 kifejezésük egészen különböző a szelid faj ostoba bámulásától. Háta szélessége, begye mélysége s ruganyos, erőteljes lépése meglepi a nézőt. A kakas sokkal szebb és kétszer akkora, mint a jércze, tollazata átalában bíborveres és dús sötétbarna, az arany és violaszín különböző árnyalataival, a mint ez a verőfényen fel-felcsillan. Feje és nyakának csupasz része sötétebb kék, mint a szelid fajé, míg lószörhöz hasonló, s begyéről lelóggó szakálla néha közel lábnyi hosszaságú. Birtokomban van egy, majdnem tíz újj hosszú; a kakas, melyen nőtt, s melyet én lőttem, harmincz fontot nyomott. Hallottam ennél súlyosabbakról is, állítják, hogy negyven fontosak is vannak, de illyet soha sem láttam. Február vége felé, ha az idő szelid és meleg, napfölkeltekor s előtte az erdőkben egyéb sem hallható, mint a kakasok üblögetése s a jérczék pityegése — és ez így tart egész martius és april haván át. E hó vége felé a pityegés megszűnik, mert a tojók már fészkelnek s fészkeiket a kakasok elöl gondosan elrejtik. Ez utóbbiak, a szerelmeskedéstől és a vetélytársakkal folytatott harczoktól kimerülten, szintén elnémúlnak, s nem lévén többé miért berzenkedniök, sovány és gyönge állapotban egyedül kószálnak egész nyáron át, egy lövet porra sem érdemesek, s legfólebb dúvadaknak esnek zsákmányúl. Olly silányak nyaranta, hogy az indiánok közmondása azt tartja : silány, mint a vadpulyka nyáron* A tojó rendesen az erdőszéltöl két-három száz yardnyira a prairien fészkel, de mindig vízhez közel, s szomjas madár lévén, napjában háromszor : reggel, délben, este inni jár. Az erdőből kifutó patakok medrének partjai, mellyeket cserje szegélyez, kedvencz fészkelő helyeik , mert az erdőből észrevétlen lopózkodhatnak oda, nem látva a kakasoktól, mellyek illyenkor a legsűrűbb helyeket keresik, s nyilt térre nem merészkednek. Ha azonban fészekre akad a kakas, múlhatlanúl betöri a tojományt, vagy az abból kikelt pulykafiak koponyáját. Ezek eleinte nagyon kicsinyek, s inkább ször- mint tollszerü a pihéjük. Anyjuk hívására eleinte épen nem engedelmesek, s inkább ök vezetik anyjukat,mint ez őket. Száraz időjárásban gyorsan növekednek, mert bö rovartápot találnak; a nedves idő azonban veszedelmet hoz reájuk, mert gyöngék és gyöngédek lévén, a nyirkos hideg megöli. A vadpulyka-vadász tehát az időjárás szárazságára építi legszebb reményeit. A pulykafiak october végével már csaknem anyányiak, s maguk keresik élelmüket; a tojók visszanyerték a kotlás és tojáson ülés közben elvesztett húst, s a kakasok is felgyarapodtak a vadszőllőn, mindenféle bogyón, hernyókon, férgeken, s az erdőben elszórt ezerjó kincsen, s így meghízva és erőre kapva csoportosodnak, gyakran száz darab is verődvén össze egy falkába. E csoportosulás miatt az indián october havát pulykahónapnak nevezi. Ezen évszakban a pulykák, tápot keresve, sok földet bebarangolnak, s egy-egy helyen addig maradnak, míg a bogyókban, makkban és egyéb táplálékban tart, s ha mindez ki van merítve, tovább mennek keresni, többnyire lábon, s szárnyra csak akkor kapnak, ha egy-egy folyamon kell átrepülniük, ha vadászeb rebbenti fel, ha farkas, róka, vadmacska veszi üzöbe. Ha széles folyam, mint a Missisippi, áll előttük, partján pár napot is elidőznek, mintha a kísérlet nehézségeit fontolgatnák. A kakasok berzenkedő szárnytollakkal köszörülik a földet és sürüen öblögetnek, mintha a tojó-