Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-10-30 / 30. szám

484 összegöngyölni, a lovakat nyergelni, s végre reggelizni is kell, annyira hogy napkölte után már egy óra mult el, mire készen álltunk a medvevadászatra. „Kár a lovakat nyergelni, ezekkel nem haladhatunk a nádrengetegben — szólt Uncle Bob, — a kutyákat majd rendbe szedem én, ti pedig széledjetek jobbra és balra, s kiki igyekezzék a siker legjobb esélyeire szert tehetni." Az ebfalka nagyon vegyes egy pack volt, s összeállításánál inkább a számra, mint a képességre tekintettek, bár volt köztük néhány, melly a medve és párducz éleitől kapott sebek forradásait viselte; ezeknek komoly és méltóságteljes viselete tanúsítá, hogy teljesen értik a reájuk váró feladatot, s a minden tengeri-nyúl és mókus nyomát megugató fiatal ivadékra szánakozó bámulással tekintettek le. Az öreg Bob Calvert, mint a csapat vezére, magának tartotta fenn a falka kezelését a találásig, minket pedig állást foglalni küldött, kijelölvén a helyeket, hol legvalószínűbb a kutyáktól felzavart s a nádon áttörtetö medve megjelenése. Minden vadász feszült figyelemmel leste a medvetalálás első jeleit állásán. Időnként két-három kölyökkutya meg-megcsaholt egy-egy tengeri-nyúlat, de az öregebb és tapasztaltabb ebektől nem támogatva, szégyenkezve hallgatott el. Három óranegyed múlhatott el — a várakozás miatt háromszor annyinak tetszett — midőn a vén start-kutyák egyike hosszan, mélyen ordította el magát, s azonnal több is csatlakozott hozzája, mire Uncle Bob kürtjének háromszori megbarsanása jelenté, hogy a kutyák csakugyan találtak. A nád sűrűsége miatt a falka csak lassan haladhatott, míg az erös és nehéz medve áttört a rengetegen, s a nyílás újra bezáródott utána. Sorra mindenik vadász biztosan hitte, hogy az ugatás és a törtetés zaja ő feléje közeledik, s ismét azt képzelte, bogy a hajtás elfordul töle, s fegyvere agyát boszúsan bocsátá lábaihoz, holott pár perez múlva uj remény éltette őt. Rájöttünk nem sokára, bogy a falka által kevéssé zaklatott medve körülbelől egy körben forog, — végre azonban a kutyáknak egy pontról hallszó teli hangja jelenté, bogy a medve vagy meg van állítva, vagy fára mászott. Kisült, hogy ez utóbbi az eset, s valamennyien ama bizonyos pont felé siettünk. Oda érve, bizonyos volt, hogy a maczkó a roppant fa odvába mászott s eltűnt benne. A kutyák a fa tövében csaholtak, ordítottak, kapartak, míg végkép kimerültek; néhány alig szuszogva terült el a földön, s kis pihenés után újra hozzá fogott a dühös ugatáshoz. Társaink közül egynél sem volt szekercze, s így Uncle Bob indítványára tüzet raktunk a fa tövében; mert, habár a medve a talajtól mintegy harmincz lábnyira bújt az odúba, azért a fa alljában is többé-kevésbé odvas lévén, a füst feltolúlhatott, s mi nem sokára láttuk is, mint kanyarog fel a füst a tág nyíláson, hol a medve bement volt. Széles sombreroinkkal szítván a tüzet, ez vigan lobogott, s meggyújtván a fa korhatag bensejét, ez a maczkót kijönni kényszerité. Szemei a füstben elvakultak, szája tajtékot hányt, nem rég íényes szőre kormossá pörkölve: így nézett ki az odúból tebetlen dühében, s a mint pár másodperczig zavarodottan állt, négy vont-csö tartalma ment belé. Fejével lefelé bukva, előlábaival tartózkodási pont után kapkodott, s mire a földre zuhant, nem volt már benne pára. Igy esett el az első medve, melyet rendes haj tó vadászaton elejteni láttam. Czikkem elején említém, bogy több esetnek valék tanúja, midőn a szuka-med-